2020. október 16., péntek

Az élveszületési arány alakulása Magyarország községeiben (az 1934–36. évek átlagában)

Az élveszületési arányszámokat az 1934–36-os évek átlagában települési szinten ábrázoló térkép 1938-ban készült a KSH térképészeti osztályán. A körök nagysága arányos a települések lélekszámával, tehát minél nagyobb egy kör, annál népesebb a település. Ebből adódóan Budapestet és elővárosait a nagy népességtömörülés miatt ki kellett emelni a fő térképről (akkora területet fedtek volna le), és amellett ábrázolni. Látható, hogy ebben az időszakban a főváros mellett az ország legnagyobb városai Szeged és Debrecen voltak. 

 

A térkép látványosan ábrázolja az ország településhálózatában meglévő különbségeket. Az Alföldön ritkábban helyezkedtek el a települések, viszont azok nagyobb lélekszámú mezővárosok voltak (ez a török hódoltság hatása), míg például Zala, Vas és Baranya vármegyékben sűrűn követik egymást a kis lélekszámú falvak. 

A körök színezése mutatja az élveszületési arányszámot, tehát azt, hogy az össznépességhez viszonyítva hányan születtek egy adott településen a meghatározott időszak átlagában. A magas születési arányszámú településeken arányait tekintve sok gyermek született, míg az alacsony születési arányszámúak esetében kevés. A térkép előbbieket piros és narancssárga, utóbbiakat sötétkék és lila színekkel különbözteti meg. 

A területi mintázatban egyértelműen megfigyelhető egy északkelet-délnyugat lejtő, tehát az északkeleti országrésztől délnyugat felé haladva csökken a gyermekvállalási hajlandóság. Az északkeleti maximumot Szabolcs vármegye képviselte, ott a települések többségében 30‰ fölött volt az élveszületési arányszám. Ezzel szemben álltak Baranya és Bács-Bodrog vármegyék, ahol számos településen ez az érték a 15 ‰-et sem érte el, tehát a Szabolcs vármegyeieknek kevesebb, mint a felét. A déli-délnyugati területek (Baranya, Somogy, Tolna vármegyék) alacsony születési arányszáma egyértelműen a születéskorlátozásra, az egykézésre volt visszavezethető. Ebben a térségben található például az Ormánság, ahol ebben az időszakban elterjedt volt az egykézés, és erre a korabeli írók (például Illyés Gyula) is felhívták a közvélemény figyelmét. Hasonlóan alacsony gyermekvállalási hajlandóság jellemezte úgy általában a városokat is, különösen a nagyobb településeket. Példaként említhető meg szinte az összes dunántúli nagyváros; Pécs, Győr, Sopron, Székesfehérvár. Az Alföldön Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón és különösen Baján volt a születések szempontjából aggasztó a helyzet. 

A nagyobb városok között kivételt jelentett Kecskemét, Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc. Kecskemét és Nyíregyháza magas születési arányszáma leginkább arra volt visszavezethető, hogy jelentős külterületi népességgel rendelkeztek, tehát hiába voltak népes városok, a lakosságuk nem koncentráltan, hanem szórtabban helyezkedett el, jelentős részben a mezőgazdaságban dolgozott, így életvitelük kevéssé volt összehasonlítható – mondjuk – a városiasabb dunántúli megyeszékhelyek lakóiéval. 

Alacsony gyermekvállalási hajlandóság jellemezte még a fővárost és elővárosait is, Budapestet ebben az időszakban már teljes mértékben a belső vándorlás táplálta, tehát a beköltözések nélkül népessége nem nőtt volna. Ennek a belső vándorlásnak a forrása ebben az időben egyre inkább a magas termékenységű északkeleti országrészre tevődött át (például Szabolcs vármegye). A második világháború után egyértelműen ez az északkeleti térség lett a legjelentősebb kibocsátó, amely magas átlagos gyermekszáma révén biztosítani tudta Budapest, a borsodi iparvidék és a dunántúli városok népesség-utánpótlását, az ipar munkaerő-szükségletét.

2020. október 6., kedd

Trianon vs. térképek – avagy mi mindenre jó a statisztika

Az első világháborúban vesztes Magyarország politikai vezetése a cseh(szlovák), a román és a szerb területi követelések, valamint az antanthatalmak által a háború alatt a későbbi utódállamok képviselőinek tett ígéretek ismeretében tisztában volt azzal, hogy a leendő béketárgyalásokon nemcsak a békefeltételek kidolgozása, hanem az ország területi integritása is terítékre kerül. Az esetleges területelcsatolásokat – legalább részben – megakadályozandó a hazai tudományos közélet képviselői szinte azonnal, már a háború végén hozzáláttak a munkához, hogy a magyar békedelegáció megfelelő, tudományosan megalapozott érvekkel és eszközökkel érkezzen meg a majdani béketárgyalásokra. Ezek kidolgozásában, az anyagok összeállításában meghatározó szerepet töltött be a Központi Statisztikai Hivatal, hiszen az adatgyűjtések révén ez az intézmény rendelkezett az ország társadalmára, gazdaságára, földrajzi jellemzőire és nemzetiségi megoszlására vonatkozó adatokkal. 
 
A hivatal igazgatója, Buday László és Teleki Pál földrajztudós, a Földrajzi Társaság főtitkára, későbbi miniszterelnök már 1918 októberében közös beadványban keresték meg a KSH irányítását ellátó szerv, a Kereskedelmi Minisztérium vezetőségét, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a béketárgyalásokra való felkészülést a megfelelő statisztikai összeállítások elkészítésével. Az adatokat illetően a KSH a legutolsó, az 1910-ben végrehajtott népszámlálást vette figyelembe, és ez alapján állítottak össze az országra, illetve egyes területeire vonatkozó összefoglalókat, amelyek az ország egyes részeinek gazdasági egymásrautaltsága mellett, a lakosság nemzetiségi arányait is megmutatták. A statisztikai adatok szöveges vagy táblázatos formában történő bemutatásánál azonban jóval szemléletesebb eszközt jelentettek a térképek, amelyek segítségével viszonylag pontosan lehetett érzékeltetni az országon belüli gazdasági összefonódásokat vagy nemzetiségi határokat, így magyar szempontból adott esetben sokkal hatékonyabban lehetett érvelni egy-egy város, járás vagy megye (vagy annak egy része) győztes nagyhatalmak által tervezett elcsatolásának észszerűtlensége mellett. Bár a Teleki vezette, a békedelegáció anyagának összeállításáért felelős csoport rengeteg tudományosan megalapozott ügyiratot, dokumentációt és térképet készített, mivel a magyar békedelegációt lényegében csak a békeszerződés végleges változatának átvételére hívták meg Párizsba, nem pedig az arról való tárgyalásra, így ezeket az anyagokat az antanthatalmak vezetői nem tekintették meg. Ez alól egyedüli kivételt képezett az e témában készült egyik legfontosabb és legismertebb térkép, a Teleki Pál által szerkesztett „Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján” című munka, vagy ismertebb nevén a „vörös térkép”. 
 
A térképet Teleki – a már említett 1910. évi népszámlálás adatai alapján – 1919 januárjára készítette el, közismert nevét pedig a magyar nemzetiséget jelölő vörös színről kapta (innen van a francia neve is: carte rouge). A térkép újszerűségét a népsűrűség figyelembe vétele jelentette, ugyanis a korábbi néprajzi térképek nem tudták visszaadni egy adott területen az egyes nemzetiségek számarányában mutatkozó – akár jelentős – eltéréseket, ezzel pedig akaratlanul is, de torzították a nemzetiségek egymáshoz viszonyított arányát. Teleki térképén egy négyzetmilliméter 100 lakost jelentett, ahol azonban nem érte el a népsűrűség a 100 fő/km2-t, üresen hagyta és fehér színnel, lakatlanként jelölte meg az adott területet. Ez a módszer tökéletesen alkalmas volt a gyéren lakott vagy ténylegesen lakatlan területek (magashegységek, erdőségek) népességének valós térképi megjelenítésére. A magyar békedelegáció vezetőjének, gróf Apponyi Albertnek 1920. január 16-án a béketervezet végleges változatának átvételekor lehetősége nyílt röviden bemutatni a „vörös térképet” az antanthatalmak vezetőinek, és bár úgy tűnt, hogy a térkép és a hozzá fűzött magyarázat érdemi hatást váltott ki a döntéshozókból, végül ez sem változtatott a béketervezet pontjain. Magyarország képviselői végül 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amely rendkívül súlyosan, sok tekintetben pedig igazságtalanul érintette az országot. A politikai vezetés, valamint a lakosság számára is az egyik legelfogadhatatlanabb pont az ország több mint kétharmadának, és ezzel együtt nagyjából 3.3 millió magyar nemzetiségű állampolgárnak az elcsatolása volt. 
 
A KSH Könyvtár a KSH-val karöltve a 100. évfordulóra való tekintettel egyedülálló térképalbumot jelentetett meg, amely – az említett „vörös térkép” mellett – több mint 200, a statisztikai hivatal adatai alapján készített térképet tartalmaz. A kiadvány célja az 1867 és 1945 közötti Magyarország gazdaságának, társadalmának tizenhárom tematikus fejezetben történő bemutatása, reflektálva a trianoni döntés súlyos következményeire is. A kötet az alábbi elérhetőségeken megrendelhető. 
 

2020. szeptember 29., kedd

Kurucz György: "Kedves hazámfiai, mozdulni kell..." : georgikoni peregrinatio oeconomica a 19. század elején

Kurucz György: "Kedves hazámfiai, mozdulni kell..." : georgikoni peregrinatio oeconomica a 19. század elején
Budapest: Corvina, 2020. Ráday Gyűjtemény 353 p.
Raktári jelzet: E 018347

Az alapító, tolnai Festetics György gróf és fia, Festetics László áldozatos munkája, szervezése mellett fejlődött tovább a keszthelyi mezőgazdasági felsőoktatási intézmény, a Georgikon. Bár Festetics László birtokai a 19. század 20-as éveiben zárgondnokság alatt álltak, még kellő befolyása maradt a minőségi mezőgazdasági oktatás fenntartására és fejlesztésére. Ezeket a célokat szolgálta a kötet által tárgyalt két nyugat-európai tanulmányút is, amelyen Gerics Pál állatorvos és Lehrmann József szőlész, dísznövénykertész vettek részt 1820 és 1825 között.

Festetics gróf és a Georgikon vezetése, a Directio által meghatározott utasítások mentén a két fent említett tanár minden fejlettnek számító munkamódszerről, eljárásról és legújabb eszközről leírásokat kellett, hogy közöljön. Így a nagyobb mezőgazdasági gépek kicsinyített másolatait (négy őrlőköves malom Angliából), szaporítóanyagot (vetőmagok, szőlővesszők) rendelték meg a tolnai gróf és iskolája számára. Mindezek mellett Festetics László és más, nyugat-európai arisztokraták által biztosított ajánlóleveleikkel jutottak be a legnívósabb felsőoktatási intézményekbe, az elit birtokközpontjaiba, hogy a legújabb gazdálkodási minták mellett megtanulják az ezek kifejlesztése mögött rejlő gondolkodásmódot is.

A Georgikon két utazójának,  21. századi kifejezéssel élve az „innovációs” lehetőségek feltárásán kívül feladata volt a gróf birtokain termelt gyapjú és bor exportálási lehetőségeit, módozatait is feltárnia. Ugyanakkor Gerics és Lehrmann tapasztalásai olyan szellemi koordinátarendszerbe helyezik a 19. század első felének Magyarországát, amely sokkal hitelesebb képet adhat az eddig csak a magyar belpolitikában jártas olvasóknak. A „Hinné-e valaki…?” – kastélyok, városok, emberek, szokások című fejezet a fent vázolt tudománytörténeti és gazdaságtörténeti adatokon felül kultúrtörténeti érdekességekkel teszi árnyaltabbá az 1820-as évek művelődési viszonyairól alkotott nézeteinket. (Így érdekes lehet a restaurált Francia Királyságban Bonaparte Napóleon császár megítélése vagy Gerics Pál viszonya kora vallásosságához.)

A könyv alapját gazdag forrásanyag szolgáltatja, így többek között a Magyar Nemzeti Levéltár és az OSZK Kézirattárának, továbbá más, külföldi archívumok dokumentumai, Gerics Pál tanulmányi útját megörökítő naplója és számos nyomtatott forrás is alapját képezi.

A kötet kifejezetten a 19. századi agrár-, tudománytörténet és művelődéstörténet kutatóinak ajánlom.

 A könyvtárban itt található.

„kolostor”

 

2020. szeptember 23., szerda

Szerk. Katona Klára, Schlett András: XX. századi híres magyar közgazdászok

Szerk. Katona Klára, Schlett András: XX. századi híres magyar közgazdászok
Budapest: Pázmány Press, 2019. 143 p.
Raktári jelzet: E 18051

A könyv a XX. század kiemelkedő – de már nem élő – magyar közgazdászainak elméleti munkásságát kívánja a teljesség igénye nélkül bemutarni. A kötet szemelvény jelleggel emel ki hét híres magyar közgazdászt, ami természetesen azt is jelenti, hogy jó néhány nagy név hiányzik a bemutatásból. A tanulmányok három téma köré szerveződnek:



  • Az egyéni szabadság, piaci szabadság és az egyéni választások összefüggései
  • A gazdaságpolitika, kiemelten a monetáris politika hatókörének vitatott és nem vitatott pontjai
  • A gazdaság és erkölcs kérdésköre, mely a közgazdaságtan és a jó(l)lét címet kapta

 A könyvtárban itt található.

K. Á.

 

2020. július 27., hétfő

Varga Máté – Költő László. A csökölyi tallérlelet. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum éremgyűjteménye 2.


Varga Máté – Költő László: A csökölyi tallérlelet. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum éremgyűjteménye 2.
Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, 2018. 80 p.
Raktári jelzet: 665590

A kincsek története, a megtalálás öröme a legegyszerűbb tárgyaknak is fokozott jelentőséget kölcsönöz. Minél régebbi egy pénzérme, minél távolabbi országból érkezett, annál jobban megragadja a képzeletet. Ez érvényes az ismertetett katalógus darabjaira is.

A kötet háromoldalas előtanulmányából megismerhetjük a Csököly községben 1993-ban előkerült kincs eredetének és elrejtésének legvalószínűbb történetét. Az érmekatalógusból megtudhatjuk, honnan is ered a tallér megnevezés, a könyv felvázolja a kora újkori német fejedelemségek kereskedelmi kapcsolatait, illetve választ kapunk arra, hogy milyen veszélytől rettegve rejthette el az egykori tulajdonos a feltehetően több nemzedék által összekuporgatott vagyont. 

A kötet további előnyei közé tartozik a részletgazdag fotók gyűjteménye, az egyes tallérok leírása pontos paramétereikkel (például grammban kifejezett súly, kibocsátás éve), s a kincslelet tér- és időbeli kontextusba helyezése térkép és grafikonok segítségével.

A kötet bárki számára szabadon hozzáférhető a következő linken keresztül:

A könyvtárban itt található.

„kolostor”

2020. július 24., péntek

Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat


Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat         
Budapest: Jaffa K., 2020. 308 p.
Raktári jelzet: 665343

A könyv a fellelhető dokumentumok, a korabeli magyar és lengyel szamizdat kiadványok és az egykori aktív résztvevőkkel készített interjúk segítségével mutatja be, milyen volt a magyar-lengyel ellenzéki kapcsolatok féllegális vagy illegális formája. 

A hiánypótló kötet nem csupán a magyar ellenzék történetét helyezi megvilágításba, de a rendszerváltás folyamatának jobb megértésében is segítségünkre lehet. A könyv a történelem kevésbé ismert és elhallgatott tényeit is vizsgálja. 

Mit tanult a magyar ellenzék a lengyelektől a 80-as évek elején? A szamizdatkészítés technikája. Hogyan szerveztek balatoni tábort a szegény sorsú lengyel gyerekeknek? A Szolidaritás mozgalom magyarországi fogadtatása. Hogyan formálódtak a magyar ellenzék politikai céljai a lengyel katonai hatalomátvétel után? Az 1956-os magyar forradalom üzenete. A rendszerváltás hajnalán megalakuló magyar politikai pártokra gyakorolt lengyel hatás.

A könyvtárban itt található.

K. Á.

2020. július 23., csütörtök

Cholnoky Jenő (1870. július 23. – 1950. július 5.)

150 évvel ezelőtt született (július 23.) Cholnoky Jenő földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. Cholnoky a geográfia szinte minden ágát eredményesen művelte, de a társadalomtudományok (többek között a történelem), a hidrológia, a klimatológia terén is alapvető megfigyeléseket tett. Maradandó értékeket teremtett a geomorfológia, a karszt-, a település-, az ember- és a regionális földrajz területén. Kiemelkedő szerepet vállalt a Balaton-kutatásban, szerkesztette a Balatoni Szemle című lapot. Kínai utazásáról készült útinaplója a néprajztudomány számára is értékes. A Spitzbergákra tett utazása mellett kiemelkedik a Teleki Pál társaságában tett észak-amerikai útja. Európa csaknem valamennyi országát bejárta. 1898 és 1905 között az Magyar Földrajzi Társaság titkára, ezután 1911-ig főtitkára, 1911-től 1944-ig elnöke volt. 

Gazdag publikációs hagyatéka közel ötvenkötetnyi könyvet és hétszáz különféle tudományos és ismeretterjesztő cikket tartalmaz. Ezek között találunk számos atlaszt, térképet. Kogutowicz Manó, aki 1890-ben megalapította az Magyar Földrajzi Társaságot, először 1896-ban kérte fel közreműködésre, térképkészítésre. Gazdag publikációs hagyatéka közel ötvenkötetnyi könyvet és hétszáz különféle tudományos és ismeretterjesztő cikket tartalmaz. Ezek között találunk számos atlaszt, térképet.

Forrás: Nemes Erzsébet: Cholnoky Jenő. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 135–136. p.