2016. március 21., hétfő

Gyarmati Béla: A pap fia

Amikor elolvastam a könyv címét, elgondolkodtam, hogyan is lehet egy papnak fia, és persze, arra jutottam, hogy … nos tudják. Tipikus, hogy az örökbefogadás eszembe sem jutott. De a viccet félretéve: maradandó olvasmányélmény volt számomra ez a könyv. Hitelesen, jegyzetekkel mutatja be főhőse életén keresztül a XX. századot – annak minden negatív oldalával együtt.
   Isti megkapja az értesítést barátja, Kristóf haláláról, és visszaemlékszik annak életére. Fordulatos, izgalmas, eseménydús élet volt Kristófé. Sok-sok nehézséggel és rengeteg boldogsággal. Az egyik legviharosabb időszakban élte fiatalkorát: a második világháború és az 1956-os forradalom világot megrengető eseményei nehezítették az ő és családja, barátai sorsát, de mégis, mindannyian, mindvégig emberek tudtak maradni.
Megszerettem a szereplőket. Kezdve Márton atyával és Veronikával, egészen a Bánffy kisasszonyokig. Jellemes, igaz emberek mindannyian. Szerettem a könyv minden mondatát, sokszor vissza is olvastam egyet-egyet.
   Amióta elkezdtem a könyvet, vissza-visszatérnek a gondolataim a címhez. A pap fia. Mély meghatottsággal gondolok rá. A szívem csordultig van. Mert adva van egy okos, értelmes, tehetséges és szeretnivaló lelencgyerek, és van egy pap és a nővére. És a történelem viharaiban ők hárman egymásra találnak, szeretetben igazi családot alkotnak. Idővel a család kibővül cirkuszosokkal, Erdélyből menekült nemesi származású ikerpárral, egy kóbor kutyával, de hiába lesznek egyre többen, a szeretet, ami összeköti őket, nem osztódik, nem fogyatkozik, hanem egyre több és több lesz.

A könyvtárban itt található. 
 

 brie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése