2016. július 28., csütörtök

Ha a helyedben volnék… A regényolvasás valóban segít megérteni mások véleményét

Gyakran hallható álláspont, hogy az olvasás tágítja az emberek látókörét. Kutatók most bebizonyították, hogy a regényolvasás valóban segít megértenünk mások álláspontját.
Úgy tűnik, hogy a mesemondás évezredes hagyományának fontos szerepe van az empátiakészség kialakulásában. Keith Oatley, a Torontói Egyetem professzor emeritusa kísérleteivel a regényolvasás hatásait vizsgálta, eredményeit és a vonatkozó szakirodalom áttekintését a Trends in Cognitive Sciences című szakfolyóiratban publikálta.
Az egyik kísérletben a résztvevőknek harminchat fotót mutattak, amelyeken csak az emberek szeme látszott. A résztvevőknek ki kellett találni, hogy az adott képen látható személy mire gondolhat, vagy mit érezhet éppen.
Minden kísérletben résztvevő kapott valami olvasnivalót. Jelentősen jobb eredményt értek el a teszten azok, akik a kísérlet előtt valamilyen regényt, elbeszélést olvastak, mint azok, akik nem fiktív történeteket kaptak.
Hasonló empátianövelő hatás volt kimutatható a The West Wing című televíziós dráma sorozat nézői, illetve a Gone Home videojátékot játszók között is.
Oatley professzor szerint, ami valóban különleges az emberben, hogy úgy alakít ki szociális kapcsolatokat másokkal (barátok, szerelmek, gyerekek), hogy ehhez nincs ösztönszintű programja. A fikció gyarapítani tudja ezeket az élményeket, és segít megérteni saját szociális tapasztalatainkat.
A professzor felhívta a figyelmet azokra a tanulmányokra, amelyek alátámasztják, hogy az elbeszélések segítik az empátia kialakulását a miénktől eltérő nép vagy kultúra iránt is.
„Csaknem minden emberi kultúrának része a történetmesélés, amelyet eddig egyszerűen csak szórakoztatásnak neveztünk. Véleményem szerint azonban, itt valami sokkal jelentősebb dologról van szó.”
„Mi is valójában egy színdarab vagy regény, film vagy sorozat? Egy darab átadható tudat.” „Amikor olvas vagy színpadon lát az ember egy darabot, ezt a kis tudatot kapja meg, amely beépül a sajátjába. Ez egy rendkívül izgalmas dolog.” Oatley professzor hozzátette, ahogy olvasás közben átéli az ember a kitalált karakterek belső vívódásait, úgy tud belehelyezkedni az őt körülvevők helyzetébe is.”
A pszichológia és az irodalom ilyen jellegű összefüggését csupán néhány éve kutatják. A professzor megjegyezte, igen nagy lelkesedés övezi a témát. Egyrészt, mert a kutatók felfedezték, hogy van valami rendkívül fontos a képzelőerőben. És az ilyen irányú agyi képalkotó kutatások eredményei is arra ösztönzik a tudományos élet szereplőit, hogy részletesebben foglalkozzanak a témával.
Az egyik idézett tanulmány egy kísérletről számol be, amely során MRI vizsgálat alatt azt kérték a résztvevőktől, hogy képzeljenek el olyan dolgokat, mint sötétkék szőnyeg vagy narancs csíkos ceruza. Mindössze három ilyen kifejezés elég volt a hippokampusz nagyfokú aktivizálódásához. Ez az az agyi terület, amely a tanulásért és a memóriáért felelős.
Mindez az olvasói elme erejére tereli a figyelmet: nem szükséges részletekbe menő leírásokkal munkára bírni az olvasók képzelőerejét – bőven elég nagyvonalakban felvázolni a képeket, a többit érdemes rábízni az olvasó elmére.

Fordította: Sz. R.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése