2017. március 2., csütörtök

Arany János: Toldi estéje



 Harmadnap olyankor, egy fölleges estén,
Domb emelkedett már Toldi Miklós testén,
Amelyet az őskert, bánatja jelével,
Behinte lehulló, sárga falevéllel.
Nem jelölte a sírt drága érc, vagy márvány:
Bence volt az emlék, lába felől állván:
Egy ásót ütött le, arra támaszkodék,
S elborítá a sírt új havával az ég.

Jó volt újraolvasni Arany János elbeszélő költeményét. Annyira szép volt, nem is igazán tudom más jelzővel illetni. Arany János a magyar nyelvet olyan szinten „művelte”, mint talán senki más a magyar irodalom történetében. Egy idő után azt vettem észre hogy hangosan olvasok belőle részeket...
A könyvtárban itt található.
– brie –

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése