2017. március 16., csütörtök

Hrabal - haladóknak



Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Nagyon furcsa egy „regény” volt ez. Monológ, az igen. Inkább az. Voltak benne érdekes részek, sokszor csillogtatta meg a zsenialítását az író. Így, hogy előtte több regényt is meghallgattam/elolvastam, ez a könyv is tetszett, tudom ajánlani. Azonban fontos leírnom, hogy első Hrabal-könyvnek, ismerkedésnek nem javaslom ezt a könyvet. Azt gondolom, sokkal szerencsésebb egy „hagyományosabb” könyvével kezdeni, vagy még jobb az önéletrajzi trilógiájával. Ha nem így teszünk, talán zavaró lehet a „pontnélküliség”. Ha viszont igen, akkor szeretjük majd a Táncórák idősebbeknek és haladóknak-ot is.
(…) egyszer, ahogy bandukolok magamban, hát egy gyönyörűség, egy zsidó lány, az orra, mint a vagonkampó, ül a mezsgyén, és várja a szombat esti első csillagot, nem volt rajta bugyi, és én fél szemmel odapislantottam, ahová versírás előtt Goethe is szívesen nézett, és megszólítottam, és bizalmas viszony alakult ki köztünk, ő elmondta, hogy a kormányt eleresztve is tud biciklizni, ez, kérem, akkoriban forradalmi dolog volt (…)
(…) az igazi költészetnek sebzőnek kellene lennie, olyannak, mintha valaki egy zsilettet felejtene a zsebkendőjében, hogy amikor aztán kifújja az orrát, elvágja vele, és éppen ezért egy valamirevaló könyv nem arra való, hogy az olvasó elaludjon mellette, hanem inkább arra, hogy kiugorjon tőle az ágyból (…)
(…) minden-minden csempével van burkolva, és minden ablaknál vaslétra, hogy tűz esetén a tűzoltók szabadon mászkálhassanak föl és alá, mint a majmok Drezdában, Budapesten, hogy az milyen szép, az egyik utca fehér, piros ablakokkal, a másik viszont tiszta zöld, és sárgák az ablakok, vannak kék utcák is, meg arany színre és pettyesre festettek is, még a háború alatt is olyan fehér kenyér volt ott, mint a bukta, (…)
-brie-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése