2017. március 24., péntek

Internet Fiesta 2017: Kína



Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (iránytű, papír, nyomtatás, puskapor, porcelán, selyem) már az ókorban ismert volt Kínában. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától elzárva fejlődött egészen a 19. századig, amikor is az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, és az ellenzék kiszorult Tajvan szigetére.
Kína ma a világ harmadik katonai, második gazdasági potenciálja, a világ legnépesebb állama (1,3 milliárd lakossal), ám a jelenleg működő népességszabályozási program eredményeként rövidesen meg kell válnia ettől a rangjától. Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a fejlett nyugati államokban.
A mai Kína területének jelentős része történelmileg nem tartozott Kínához, csak az utóbbi néhány évszázadban foglalták el a kínai császári seregek. Ilyen Nyugat- és Észak-Kína nagy, ma is főleg nemzeti kisebbségek által lakott része, például Tibet
Kína legnagyobb része (mintegy háromnegyede) magashegység. Csak keleten, a tengerpartok közelében, a nagy folyók alsó szakasza mentén vannak hatalmas, termékeny alföldek. Legmagasabb pontja a Mount Everest, más néven Csomolungma Kínában 187 nemzeti park található. Ezek többsége nem összefüggő területen fekszik, hanem egyenként is sok védett terület tartozik hozzájuk. Helyzetüket 1999-ben szabályozták.





Az Alberto Zola által írt kötet nem csak az általunk ismert Kínát mutatja be,
hanem azt is, amelyet átlagember nem feltétlenül láthat, ha ellátogat ebbe a hatalmas, Európa méretű országba. Tibettől az agyaghadseregen át a nagyvárosokig színes képet mutat a könyv Kínáról. 125 oldalnyi utazás és ismeret azoknak, akik nyitottak ahhoz, hogy megismerjék.

Az illusztrációk forrása Alberto Zola könyve

-brie -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése