2017. április 19., szerda

Denis Diderot: Az apáca




Az apáca történetét sokan ismerjük, sokan olvastuk már. Mégis ezt a regényt ajánlom most a blog olvasóinak. Szeretek elővenni régi olvasmányokat, klasszikusokat olvasni, és legtöbbször úgy érzem, írójuk remekművet alkotott, amit bármikor olvasunk, mindig olyan komoly mondanivalót hordoznak, amik nem évülnek el az idővel.
Suzanne története bemutatja a maga kegyetlen valóságában, mivé képes lenni az ember. Összezárva az emberek rejtett rossz tulajdonságai felerősödhetnek, és ha van egy velejéig romlott és gonosz ember, aki ráadásul befolyásos pozícióban is van, ezek a rossz hajlamok nemhogy elfojtásra kerülnek, de felhasználja őket saját tervei elérése érdekében.
Szegény lány! A családja elhagyta – de még ha csak elhagyta volna –, a társadalom nem segített neki, és bekerülve egy elzárt intézménybe nem bírták jó szemmel nézi szabadság- és igazságvágyát.
Milyen család, milyen anya az olyan, aki saját hibájáért a gyermekét bünteti? Milyen szülő az, aki úgy várja Isten megbocsátását, hogy elveszi gyermeke szabadságát, és azt gondolja, ha őt bünteti, akkor ő, a bűnös kap megbocsátást?

A jóság és a szeretet álcája mögé bújt apácák, ha szembesítenék őket tetteikkel, felháborodnának és szájukra vennék Isten nevét. Az olvasót akaratlanul is felzaklatja ennyi embertelenség és álszentség. Nagyon magával ragadó ez a könyv, nem lehet kikerülni a hatása alól.
Tragikus történet volt Suzanne elbeszélése. Diderot kiváló jellemábrázoló. Mindegyik zárda életét kiválóan ábrázolta; akár a kegyetlen főnökasszonyról és az utasításait leső nővérekről legyen szó; akár a leszbikus kolostorvezetőről és megrontott apácáiról. 
-brie-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése