2017. augusztus 10., csütörtök

Válasszanak könyvet vakációjukra a KSH Könyvtárból!

Hamarosan nyári szünetre megy a könyvtár, augusztus 14-étől szeptember 1-éig zárva leszünk, de szeptember 4-én újult erővel várjuk kedves olvasóinkat. Ma és holnap azonban (rövidített nyitvatartás keretein belül) még lehetőség nyílik a könyvtárlátogatásra.

Marilynne Robinson: Lila. Magvető Kiadó, Budapest 2016. 394 p.
A könyvtárban itt található.

Nem olyan egyszerű írni erről a regényről. Amikor még nem kezdtem el olvasni, furcsán méregettük egymást: a könyv és én. Nézegettem, olvasgattam a fülszöveget, barátkoztam vele. Amikor pedig már belekezdtem, az első pártíz oldalon folyt tovább az ismerkedés, szokni kellett Robinson stílusát (a fordító stílusát?), az ugrálást múlt és jelen között. És azután összenőttünk a regénnyel. Nehéz volt lerakni, és öröm volt folytatni az olvasást. Nem is igen akartam lerakni, de amikor az ember látása már fárad, muszáj. Jó volt még fogni is: a kiadó remekül eltalálta nemcsak a betűméretet, de magának a könyvnek a méretét is.

A moly.hu oldalon fel van tüntetve a könyv adatlapján a tudatregény kifejezés, de úgy gondolom, fejlődésregényként is tekinthetünk a könyvre. Ahogyan Lila, „utazása” és házassága közben változik, fejlődik, minden oldal izgalommal vegyes érdeklődést váltott ki belőlem, hiszen Lilában ezek a változások (leginkább a házassága időszakában) sok-sok belső vívódással jártak. Örök harcban állt benne a régi, vándorló énje, és a feleség. Nehezen küzdötte le (már amennyire sikerült leküzdenie) a bizalmatlanságot, az önvédelmi reflexeket.

Marilynne Robinson kiválóan írta le a szereplőket, nagyszerűen dolgozta ki a történetet. Alig várom, hogy olvashassam a trilógia első kötetét, és reménykedek, hogy kiadják majd a másodikat is valamikor, mert mind a szerző, mind a történet megérdemli.

Daniel Kehlmann: Hírnév – regény kilenc történetben. Magvető Kiadó, Budapest 2009. 188 p.
A könyvtárban itt található.

Nagyon jók voltak az elbeszélések, megfogtak az első oldaltól kezdve. Mégis kellemetlen érzést keltettek bennem, és nem éreztem jól magam – sem olvasás közben, sem utána. Valószínűleg ez is volt Kehlmann szándéka, különben nem fűzte volna őket össze, és jelentette volna meg egy kötetben. Jellegzetes ezekben az elbeszélésekben, hogy mindenki elveszít valamit. Végigkísér a veszteség-tudat, és nem érezhető egyetlen írásban sem pillanatnyi megkönnyebbülés. Mindegyik írás tetszett, még a Hozzászólás a vitához is, pedig itt a szerző megtestesíti az embereknek egyik olyan típusát, akiket nem kedvelek.
Daniel Kehlmann fontos szerző, akinek a könyveit érdemes olvasni. Jelentős alkotója a mai európai irodalomnak.

Robert Merle: Utolsó nyár Primerolban. Európa Kiadó, Budapest 2014. 95 p.
A könyvtárban itt található.


Amilyen kicsi és rövid ez a könyv, olyan tartalmas is. Úgy kezdtem bele, hogy előtte semmit nem tudtam róla, így minden oldalon újabb és újabb élményeket adott. A cím alapján szinte bármi lehetett volna a történet, de a szerző személyéből kiindulva előre sejthető volt, hogy nem egy könnyed nyári olvasmányt vettem a kezembe.

Hogyan tudjuk megélni-átélni a legszörnyűbb valóságot, a második világháború borzalmait? Miből tudunk erőt meríteni a túléléshez? Egy olyan ember fekszik a priccsen, és éhezik, aki egy évvel korábban képtelen volt elhinni, hogy ez a háború a rémképből valósággá válhat. Csakhogy a háború nem olyan valami, ami eltűnik, ha nem veszünk róla tudomást. Akkor még elemibb erővel súlyt le ránk.
1939 az utolsó békés nyár volt a főhős, és még sokak életében. Utána már semmi sem volt ugyanolyan, mint előtte.

Robert Merle gyönyörűen ír; a szöveget olvasva mélyen át tudja az olvasó érezni a fogolytábor borzalmait – és mintha az olvasó számára is menekülés lenne a primeroli nyárra való visszaemlékezés. Nekünk viszont van egy szörnyű előnyünk: már ismerjük a folytatást.

Helene Tursten: Üvegdémon. Kossuth Kiadó, Budapest 2016. 343 p.
A könyvtárban itt található.


Izgalmas történet volt, és döbbenetes befejezés. Valaki azt írt egy értékelésben a moly.hu oldalon, hogy igazi skandináv krimi – én azért ezzel nem teljesen értek egyet. Több volt ez a könyv, mint egy klasszikus skandináv krimi. Nem volt olyan sötét, annyira nyomasztó a környezet. Több tér volt a történetben, amikor is levegőhöz lehetett jutni. Szomorú volt a végkifejlet, erre egyáltalán (?) nem számítottam.





Jó olvasást!

– brie –

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése