2017. október 6., péntek

130 éve született Le Corbusier, a svájci származású francia építész


Le Corbusier (eredeti nevén Charles–Edouard Jeanneret–Gris) svájci származású francia építész 1887. október 6-án született. Apja óravésnök, anyja zongoratanárnő volt. 1900 és 1904 között óravésnökséget és zománcozást tanult, majd 1905 és 1907 között építette fel első épületét szülővárosában, La Chaux-de-Fonds–ban. Ezután végigvándorolta Olaszországot, 1908-ban Bécsben dolgozott, majd Párizsba ment. Perret műtermében ismerkedett meg a vasbetonnal. Folytatta utazásait, majd 1917–ben végleg Párizsban telepedett le. 1919-ben megalapította a L’Espirit Nouveau című folyóiratot; 1920 októberében jelent meg az első szám. Itt jegyezte egyik cikkét Le Corbusier álnéven, mely név részben a holló szóból származik, részben pedig édesanyja lánykori nevéből.

 A folyóirat cikkeiben alakította ki új építészetszemléletét és esztétikáját. Cikkeit 1923-ban, kötetbe összegyűjtve publikálta: ennek lényege az öt pont, az első alkotói korszak „ars poetica-ja” (a lábraállítás, a tetőkert, a szabad alaprajz, a szabad homlokzatalakítás és a teljes szélességű nyílás (a felnyitott üveghomlokzat). 1933-ben társult unokafivéréhez, akivel 1940-ig dolgoztak együtt – oklevél hiányában ugyanis nem volt jogosult önállóan építeni. Korai korszakában főként családi házakat tervezett, de közben sorra születtek várostervei. Mindig az építészet egészét kívánta megújítani, és egyes műveit az eszményi modern város részeként képzelte el.

Első jelentősebb tervei és épületei a korábban öt pontban kifejtette elvei tárgyi megvalósulásai. Ilyen például:
  •     Citroen-ház tervei (1920–1922),
  •     Ozenfant műteremháza (1922, megépült 1923),
  •     L’Espirit Nouveau pavilon (Párizs, 1925),
  •     Bordeaux közelében, Pessac–ban egy sok vitát kiváltott lakótelep (1925–1926) – a negyven házból álló munkáslakótelep szokatlan formái és színei olyan felháborodást keltettek, hogy a hatóságok nem engedték bekötni a vízvezetéket, ezért a telep az átadás után hat évig lakatlan maradt.Az eredmények és a sikerek ellenére Le Corbusier a következő években alig realizált jelentősebb épületet.
Az algíri és más várostervek, magasháztervek mellett elméleti munkák sora született, folytatva a korábbi évek műveit. A La Charte d’Athenes (1933, megjelent Párizsban 1943-ban) a modern városépítési elvek megfogalmazása, amelyet a CIAM IV. kongresszusa hagyott jóvá.

Az élénk elméleti tevékenység, az előadások, a kiadványok átmenetet jelentettek második alkotói korszakába. A második világháború okozta kényszerű pihenője alatt már alakult benne a Modulor gondolata, és érlelődött a nagy lakóegységek gondolata.

Le Corbusier a második világháborút követő húsz évben teremtette meg azokat a remekműveit, amik a plasztikus építészet forradalmát jelentették, és az építészt a huszadik század egyik legnagyobb mesterévé emelték. 1947-től építette fel nagy lakóegységeinek egész sorát, melyből a marseille–i az első (1947–1952) és legjelentősebb. A 334 lakást tartalmazó, mintegy kétezer személyt befogadó nagy lakóház a közösségi élet lehetőségeit és intézményeit is tartalmazza (bölcsőde, óvoda, tornaterem, étterem, üzletek, mosoda, stb.). Ezzel Le Corbusier olyan új városépítési egységet alkotott, amely léptékével és zöldbe ágyazottságával, a lakás méretét tükröző loggianyílásaival új eszközt adott az urbanizáció kiteljesedésére.

Amíg a nagy lakóegységek a tömeges építés példái, a Ronchamps-ban épült Zarándokkápolna (1950–1955) egy különös egyedi tér megvalósulása, és korának élénk vitát kiváltó, legnagyobb hatású műve.
Amikor Indiát és Pakisztánt 1947 augusztusában szétválasztották, Pandzsáb is két részre szakadt. A Pakisztánhoz került Nyugat-Pandzsábé lett a régi főváros, Lahore, s az indiai Kelet–Pandzsábnak kellett egy új főváros. Enyhén lejtős, sík területet jelöltek ki számára, nem egészen a Himalája lábánál. A környéken hét falu volt, s a város, amely ezek egyikétől kölcsönözte a nevét, egésze meglepő alkotás lett. Le Corbusier is részt vett az indiai Chandigarh építészeti terveinek kidolgozásában; illetve dolgozott Ahmedabad–ban is.

Az utolsó három évtizedben még három fontos műve született: a La Tourette dominikánus kolostor Lyon közelében (terv: 1953–1958, épült 1958–1960), a Harvard Egyetem Carpenter Vizuális Művészeti Központja (Cambridge, USA, 1961–1963) és a zürich-i Le Corbusier központ, az eddigi vasbeton építészettel szemben színes fém- és üvegfelületekkel, acélszerkezetekkel formált kiállítási épület (terv: 1962, elkészült: 1967).

Le Corbusier a modern építészet kiemelkedő mestere, a plasztikus vasbeton építészet megteremtője, a huszadik század egyik legmarkánsabb, sokoldalú alkotója 1965. augusztus 27-én hunyt el Roquebrune-Cap Martin–ben.

Gropius szavai szerint „az építészet poétája” volt.

2016 nyarán a világörökség részévé nyilvánították Le Corbusier munkásságát az UNESCO világörökségi bizottságának egyik ülésén, Isztambulban. Az autodidakta francia építésznek és teoretikusnak, a huszadik század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyiségének hét országban 17 épületét vették fel az ENSZ UNESCO világörökségi listájára.

Források:
- brie -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése