2017. november 3., péntek

115 éve, 1902. november 2-án született Illyés Gyula

Illyés Gyula 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. A pusztai népiskolában tanult. 1916-ban szülei elváltak, ő anyjával Budapestre költözött. Az érettségi után a budapesti bölcsészkar magyar–francia szakos hallgatója lett. Már 1918–1919-ben kapcsolatba került a baloldali diák- és ifjúmunkás mozgalmakkal. 1921 végén – a letartóztatás elől menekülve – emigrált. Bécsen, Berlinen keresztül 1922 márciusában érkezett meg Párizsba. Könyvkötő munkás, a Sorbonne hallgatója. Részt vett a baloldali emigráns mozgalmakban. Bekapcsolódott a francia és magyar avantgárd csoportok munkájába. 1926-ban – a körözési parancs elévülése után – hazatért. A Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka lett. Annak csődje után a Nemzeti Bank sajtóreferense francia mezőgazdasági ügyekben.
1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. Különélési életszakaszok után 1939-ben elváltak. 1936 legvégén ismerte meg Kozmutza Flórát, akivel 1939-ben kötött haláláig tartó házasságot.

 Első verse 1920. december 22-én jelent meg – névtelenül – a Népszavában. 1923-ban kezdett rendszeresen publikálni (Ék, Ma, Magyar Írás). A Nyugatban 1927 novemberében jelent meg első írása, egy kritika. 1928-ban első verseskötetét is a Nyugat adta ki. Néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált. Négyszer kapott Baumgarten-díjat (1931, 1933, 1934, 1936). 1934-ben Nagy Lajossal hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, mint az első írókongresszus meghívottja. 1933-tól a népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1937-től a Nyugat társszerkesztője, annak megszűnte után a Magyar Csillag szerkesztője (1941–1944). A német megszállás után vidéken és a fővárosban bujkált.
1945 tavaszától részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában. Nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő, 1948-ban lemondott. 1946 nyarán megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet. 1946 és 1949 között a Válasz szerkesztője. 1946 és 1948 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1948-ban az elsők között, majd 1953-ban és 1970-ben Kossuth-díjat kapott.


A Rákosi-korban igyekezett visszavonultan élni, sok időt töltött a család tihanyi nyaralójában. 1956 októberének legnagyobb hatású irodalmi eseménye az Egy mondat a zsarnokságról megjelenése. A Kádár-kor kezdeti éveiben is visszavonultan élt, a hatalom ellenségesen kezelte, majd a hatvanas években fokozatosan enyhült a helyzet. 1961-től rendszeresen jelentek meg alkotásai. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten.

Könyvtárunk kisebb kiállítással emlékezik az íróra.

Fontosabb díjak, elismerések:
1931, 1933, 1934, 1936 – Baumgarten-díj
1948, 1953, 1970 – Kossuth-díj
1950 – József Attila-díj
1966 – Le Grand Prix International de Poésie (Belgium)
1966 – a Knokkei Irodalmi Biennálé Nagydíja
1970 – Herder-díj (Ausztria)
1971 – Commandeur de l’Ordre des Arts et des Lettres (Franciaország)
1971 – Batsányi-díj
1977 – A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje
1978 – Prix des Amitiés Françaises (Franciaország)
1981 – Mondello-díj (Olaszország)
1982 – Pro Urbe Pécs
1982 – A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje

Forrás: https://pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/illyes-gyula#
Kép forrása: http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Illyes.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése