2018. január 20., szombat

Babits Mihály:  RÉGI SZÁLLODA

Van Budán egy vén szálloda,
abban van egy öreg szoba,
papir helyett faburkolat
lepi magassan a falat;
itt minden barna és aszú,
vén bútorokon rág a szú.
És e szobán ül egy titok,
melyet ki tudja, hogy tudok?
s nem babonából, Istenem!
de nem hálnék meg benne, nem!
Itt hajdan gyilkosság esett –
és a sötét faburkolat
alatt
nesz nélkül bomlik a hulla.

Itt minden barna és aszú,
vén bútorokon rág a szú.
Itt hajdan gyilkosság esett,
mit a törvény se keresett,
mert messziről az áldozat
jött és magával pénzt hozott,
s nem volt környéki ismerőse:
kirabolá a vendéglőse,
s meggyilkolá s elhantolá
a fal alá, a fa alá,
jól illeszté a barna deszkát,
míg neje tartotta a gyertyát
s bár saját kőmüvesse volt,
a tábla rejti, mit vakolt –
és a sötét faburkolat
alatt
nesz nélkül bomlik a hulla.

És e vendéglős unokája
ma gazdag polgár s közbecsült,
s a szálloda legtöbb szobája
már megmodernigényesült;
de – bár nehányban – megmaradt
a régi bútor s burkolat,
melyekre ha kigyúl a villany,
otthontalan vendégül villan.
S sok vendég ottan költözik,
vetkőzik, meghál, s öltözik
vagy meglakik, hosszabban is,
minden szobában… abban is,
s nem sejtenek tragédiát –
és a sötét faburkolat
alatt
nesz nélkül bomlik a hulla.

S nem sejtenek tragédiát!
S jön a grizettel a diák,
ki őt először ölelé…
Ez lesz a chambre séparée. –
Ó édes élet, ifju kor,
midőn szeszünknek színe forr,
bár minden perc vaskörmü szem,
mely a lejtő felé viszen,
mint fogaskerekű vonat…
mért szállna erre gondolat?
Ma ifjak vagyunk. S hajt a vágy!
Meleg a szoba, kész az ágy. –
De milyen ágy? De mily szoba? – -
Milyen hát? Régi szálloda.

Vagy feljön a vidéki polgár,
s utazva gyermekes család:
az apa Pesten többször volt már,
fia mindent csodálva lát,
az anya fáradt, feje fáj. –
Vagy lányos ház jön. Itt a bál,
és Pesten drágák a szobák.
Vagy, Szent Istvánra, vén slovák.
Vagy Bécsből könyvben utazó
kereskedelmi utazó.
Avagy eladni gabonáját
derék szorgalmas gazda jön:
számolva rágja garaskáját,
hogy tékoz fiának legyen. –
És a sötét faburkolat
alatt
nesz nélkül bomlik a hulla.

Nesz nélkül! Ó mi lenne, ha
egyszer mind nesszel bomlana
s a rothaj hangot költene?
Minő hangverseny? Mily zene?
Szárnyalva a világon át?
Tulzengve az élők zaját?
Nyögő, csikorgó hangelem,
melyben fulóznánk szüntelen,
s kerék csikorg, kopik a tengely –
szférák zenéje! zenetenger! –

Mi volt ez? Szörnyű! – Ah, ne félj!
Ne gondolj erre! Küzdj, remélj:
csak ablak zörge. Alszanak:
Nesz nincs, s temetve rab a szag.
Közel vagy távol: egyre megy,
a végtávolság mindig egy.
Jó gazda, számláld pénzedet,
vén bűnös, élvezd vétkedet:
nézzünk körül nyujtózva, bátran,
ha már megszálltunk e világban.
Te is fiú, tanulj, csodálj!
Leány, mulass! Tiéd a bál!
– Kinek bál, kinek ispotály. –
Élvezz te is, s ne únd roué:
ma még, ma még a gyönyöré,
holnapra vár más szeparé,
hol majd fehér kőburkolat
alatt
nesz nélkül bomlik a hullád.

FOTO: FORTEPAN / Fortepan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése