2018. január 12., péntek

Kertész Erzsi és a Göröngyös Úti Iskola

Kertész Erzsi 2017-ben egyike volt azon íróknak, akik gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriában elnyerte a Merítés-díjat. A díjátadóra 2017. november 25-én került sor Budapesten, a moly.hu oldal kilencedik születésnapja keretében.

Az írónő Göröngyös Úti Iskola-sorozatának első kötete a Hello, felség, mely Budapesten, a Cerkabella Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban.
A kötetre lehet mondani, hogy megosztja az olvasókat, én éppen ezért ajánlom most Önöknek, hogy felkeltsem kíváncsiságukat a történet iránt.

Részlet a fülszövegből:
"A ​Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármely másik iskola. Itt is mindig történik valami!
Most például a 2/b-be érkezik egy új gyerek. Természetesen az egész osztály ég a kíváncsiságtól: vajon milyen lesz az új fiú?
Csuda Gábor pedig már érkezése napján kiérdemli osztálytársaitól a Csudabogár nevet.
És bizony a tanárainak, szüleinek, meg az iskolaigazgatónak is okoz némi fejtörést.
Pedig Gábor szeret barátkozni, és a tanulást sem hanyagolja el.
Akkor hát mi olyan különös az új fiúban? Kiderül a könyvből!"

Jó olvasást!

- brie - 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése