2018. április 18., szerda

E. M. Forster: Ahol angyal se jár

E. M. Forster: Ahol angyal se jár
Cartaphilus, Budapest, 2011. 212 p.

Amikor elkezdtem olvasni a regényt, semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy már régóta kíváncsi voltam rá, és hogy a romantikus könyvek nem állnak közel hozzám, de ez érdekelt. Csakhogy a történet kevesebb, mint felénél történik valami, ami után nem tudtam, mit lehetne vajon még írni.
A szerző tájleírásai nagyon szépek, és remekül ábrázolja a kisvárost is, az ember legszívesebben útra kelne. Főleg, hogy Olaszország amúgy is egy csodálatos hely.

Viszont a szereplők! Anélkül, hogy spoilerveszélyes lenne az ajánló, annyit mondhatok, hogy nem nyerték el a tetszésemet. A moly.hu oldalon, egy értékelésben azt írta valaki, hogy van a regényben egy őszinte, tiszta szereplő, Miss Abbott. Bevallom, ezzel nem tudtam egyetérteni, számomra ugyanolyan figura volt, mint a többiek, akik nem kerültek közel hozzám.

Egyértelműnek tűnt a regényben végig, hogy nemcsak a két nemzet képviselője egymást, de még az angolok sem képesek megérteni a másikat. Mindenki csak magával foglalkozik, senkit sem érdekel valójában a megszületett kisfiú. Ettől függetlenül meglepett a történet vége

Érdemes elolvasni a könyvet, belelátni kicsit az akkori viszonyokba, a társadalom századeleji működésébe. Tanulságos olvasmány, és a könyv könnyen, jól olvasható is.

- brie - 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése