2018. november 1., csütörtök

Kozári Monika: Andrássy Gyula


Kozári Monika: Andrássy Gyula
Gondolat Kiadó, Budapest. 2018. 224. p.
Raktári jelzet: E 009075

A frissen megjelent kötet a mindenki által jól, de nem eléggé ismert Andrássy Gyula életét és politikai működését mutatja be miniszterelnöki tevékenységére fókuszálva. Hiánypótló kötetről van szó, hiszen a 19. század több híres alakjához, történelmi személyiségéhez hasonlóan korábban Andrássyval sem foglalkoztak teljes körűen.

Az 1867 és 1871 között miniszterelnökként, majd később a Monarchia közös külügyminisztereként működő Andrássy figyelemre méltó pályát futott be: részt vett a szabadságharcban, és a Szemere-kormány megbízásából külföldön próbálta előmozdítani a haza ügyét. A vereséget követően nem térhetett haza, 1851-ben távollétében pedig halálra is ítélték, és jelképesen „felakasztották”. Hazatéréséig többnyire Párizsban élt, ahol a francia szalonok kedvelt személyisége volt – a hölgyek nagy örömére, akik csak a „szép akasztottként” emlegették.

A mű részletesen áttekinti Andrássy életének egyes szakaszait, így az 1860-as évek országgyűléseiről, az Andrássy-kormány kinevezéséről, valamint későbbi közös külügyminiszteri tevékenységéről is olvashatunk. A munka egyik külön kiemelendő erénye a sok közül, hogy törekszik a lehető legtisztábban bemutatni Andrássy és Erzsébet királyné kapcsolatát. Kozári Monika könyvét mind a történészek, mind a Magyarország 19. századi története iránt érdeklődő olvasók nagy kedvvel forgathatják.

HB

A könyvtárban itt található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése