2018. december 12., szerda

Miklós Péter (szerk.): Harctér és fogolytábor. Bakanaplók a Nagy Háborúból

Miklós Péter (szerk.): Harctér és fogolytábor. Bakanaplók a Nagy Háborúból 
Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ – Emlékpont, Hódmezővásárhely, 2017. 244 p.
Raktári jelzet: E 007420

Idén emlékeztünk meg a I. világháború befejezésének centenáriumáról. Az elmúlt négy év alatt számtalan publikáció és kiállítás született, amelyek igyekeztek korábban nem ismert forrásokat, információkat új módokon a köz számára hozzáférhetővé tenni. Ezek között különleges helyet foglalnak el a személyes naplók, amelyek a társadalom különböző rétegeiből származó elbeszélők szemszögéből mutatják be a háború eseményeit. Ebbe a sorba illeszkedik a Miklós Péter által szerkesztett Harctér és fogolytábor című kötet is, amely négy különböző bakanapló szövegét közli bevezetővel és részletes magyarázatokkal kiegészítve. Mindegyik naplóíró személyisége különböző, ennek következtében a naplók formai és tartalmai jellegzetességei is eltérnek, mégis ugyanazt az embert próbáló időszakot igyekeznek bemutatni a saját eszköztárukkal.

A könyvtárban itt található.

Derzsy Márk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése