2019. december 12., csütörtök

Matej Cerny, Marie Perinová: Prága

Matej Cerny, Marie Perinová: Prága
Ford. Polgár László
Budapest: Kossuth K., cop. 2019.  239 p.
Raktári jelzet: 658887

1994 nyara… Néhány, félelmet csak nyomokban ismerő, elszánt magyar ifjú felkerekedett, hogy világot lásson. Anyagi okokból a nem túl távoli világot szemelték ki maguknak, és felvetették, hogy engem is magukkal vinnének. Naná, hogy belementem, hiszen ki az, aki nemet mond egy prágai útnak? Mert hát haverok, Prága, és ha még a benzinköltségbe is beszállhatok… De miért fárasztom az olvasót egy múlt századból, sőt, múlt évezredből felderengő emlékkel? Azért, mert igenis vannak összefüggések a negyedszázaddal ezelőtti és a mai események között. Itt éppenséggel egy könyv az összekötő kapocs. Egyik útitársam ugyanis egy hasznos kis könyvecskét hozott magával, mégpedig a legendás Prágai sörkalauzt, aminek útmutatásai alapján fáradhatatlanul igyekeztünk felfedezni ezt a nagyszerű várost. Egyébként egész hatékonyan.

A közelmúltban jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában a 111 különleges hely - Prága című rendhagyó útikönyv, melyet az imént említett sörkalauz egyik szerzője, a cseh kultúra avatott ismerője, Polgár László fordított.  

Az első fontos dolog, ami a könyvet átlapozva szemünkbe ötlik az, hogy a híresztelésekkel ellentétben Prága valójában nem csupán sörözők tömör halmaza. Én ezt már régen gyanítottam, de bizonyos rejtélyes erők alkoholgőzös ködösítése mégis gyakran elfedi ezt a nyilvánvaló tényt. Ám ne gondoljuk, hogy ez is csak egy újabb, mintapolgároknak szóló útikönyv, sok-sok kötelezően megnézendő múzeummal, emberektől zsúfolt képtárakkal, összeomló félben lévő épületekkel. Ez egy aktuális, művészet- és művelődéstörténeti útmutató az ezerarcú városhoz, annak is főleg ahhoz a részéhez, amit még a prágaiak is csak kevéssé ismernek, vagy éppen nagyon is jól ismernek, és ezért próbálnak tudomást sem venni róla.

Megtudhatjuk belőle, hol keletkeztek Karl May legendás Winnetou-könyveinek első cseh fordításai, sőt, azt is, hol lakik a híres Jan Svankmajer. Sajnos azt már nem, hogy tulajdonképpen ki is ő, de kicsit szégyenkezve utánanéztem, így mostanra - hála a szerzőknek - erről is van már elképzelésem. A rövid ismertetőket olvasva hasonlóságokat is fedezhetünk fel a cseh és a magyar nép szokásaiban és építészetében. A magyar játszóterek „gyereksütőinek” elődjeként is tekinthetünk például a Szputnyik mászóka „Tornagatya-köszörűjére”, de az is feltűnhet az olvasónak, hogy a könyvben a legváratlanabb helyeken kerül szóba a politika. Sajnos sok esetben fogalmam sincs, mit kellene tudnom az éppen tárgyalt prágai képviselők korrupciós ügyeiről, de ha Prágában prágaiként is szeretnénk kicsit körülnézni, valószínűleg nem hagyhatjuk figyelmen kívül a napi botrányokat sem.

Ha pusztán a szerzőkre hagyatkozna a lelkes, ám naiv magyar vándor, néhány esetben csalódás érné. Szerencsére a lelkiismeretes fordító, aki egyébként a könyvben szereplő helyek többségét személyesen is ellenőrizte, rövid megjegyzéseivel figyelmeztet, ha például a leírtak ellenére mégsem tudunk belülről megtekinteni egy épületet, hacsak nincs nálunk fegyver, vagy kétségbeesettebb helyzetben nem jelentkezünk dolgozónak a kis kubista trafik helyén nemrég nyílt pénzváltóba.

Összességét tekintve jó pár, számomra eddig ismeretlen helyről szereztem tudomást, amiket egy következő utazás során szívesen felkeresnék, például a vízi alagutat és a Karel Zeman Múzeumot, vagy a „koszos Karlstejn” néven emlegetett bubeneci szennyvíztisztítót. De feltétlenül be fogok ülni a Mlíkárnába is, vagyis a műemlék tejivóba - inni egy jó cseh sört. Sajnos olyan helyet is találtam, amit ugyan szívesen megnéznék, de szinte semmi esélyem nincs a bejutásra (ilyen a Prágai Vízügyi Múzeum).

Na és biztos, ami biztos, igyekszem majd elkerülni a bohnicei temetőt. Hogy miért, az kiderül a könyvből. 

A könyvtárban itt található.

ubgo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése