2020. április 6., hétfő

Kovács Emőke: Balatoni impressziók


Kovács Emőke: Balatoni impressziók
Budapest, Magánkiadás, 2019. 187 p.
Raktári jelzet: E 014429

Kovács Emőke történész évek óta foglalkozik a Balatonnal, ezúttal a XIX-XX. századi hétköznapokat mutatja be, emberi sorsokon, helyeken, történeteken keresztül. Manapság a Balaton egyet jelent a nyaralással, fürdőzéssel, túrázással, így talán meglepő lehet, hogy az 1870-es évekig csak gyógykúraként alkalmazták a hidegfürdőt, tehát a tóban való megmártózást receptre írták fel. Ráadásul – mivel a fürdőközönség nagy része nem tudott úszni – ketrecekben engedték be az embereket a vízbe. 

A Trianon utáni magyar idegenforgalom elveszítette magaslati fürdőhelyeit, ezzel egy időben fedezték fel az üdülni vágyók a Balatont, amely megfizethetővé vált a belföldi turistáknak is. Így lett Balatonföldvár, a déli vaspálya megépítését követően az egyik legnépszerűbb település. 

A balatoni fürdőkultúra történetét olyan ismert emberek sorsán keresztül mutatja be a kötet, mint Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, vagy az anya-lánya festőpáros, Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet, vagy a romantikus Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza szerelmének története. Majd Udvardi Erzsébet, Egry József, Borsos Miklós portréja is megelevenedik az egy-egy fejezetben. A hírességek mellett olyan elfeledett életekre hívja fel a figyelmet, mint a sümegi borász, Ramassetter Vince, aki a magyar bort külföldi útjai során népszerűsítette, jelentős sikereket ért el velük a borkereskedelemben. Sümegen pedig a helyi oktatáshoz és egészségügyi fejlesztésekhez jelentős anyagi támogatást nyújtott. 

A második fejezetben megismerhetjük többek között a tihanyi levendulás történetét, az egykori siófoki fürdőtelepet. A harmadik fejezet híres családok és művészek balatoni kötődéseit veszi sorra, de olvashatunk a hajózás történetéről, a tihanyi gardahalászatról, valamint arról, hogyan ihlette meg az amatőröket és a profi fényképészeket az évtizedek során a Balaton szépsége. A kötetet Fekti Vera festőművész álomszerű akvarellképei illusztrálják, a tó ezer árnyalatát és arcát bemutatva.

A könyvtárban itt található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése