2020. május 8., péntek

Budapest Időgép


A Budapest Időgép nevű projekt 2017-ben indult. Azoknak lehet hasznos ez az alkalmazás, akiket érdekel a történelem, a helytörténet. Az időgépbe beszállva megismerhetik a fővárost, azon belül szűkebb környezetük, lakóhelyük, otthonuk történetét, azt, hogy az évek során milyen épületeket építettek vagy romboltak le.

Az oldalon keresgélhetünk a város és az épületek levéltári adataiban, amely az elmúlt 180 év történetét öleli fel. Térben és időben barangolhatunk az interaktív térképek segítségével. Gyorsan és könnyedén lépegethetünk öt időmetszet között. Több millió digitalizált dokumentum közül válogathatunk. Képeket, képeslapokat, tervrajzokat, térképeket, valamint telekkönyveket is lehet találni, de akár az egyes tulajdonosok nevét is megtekinthetjük. Térképen is keresgélhetünk, de konkrét címet is beírhatunk. 

Budapest Főváros Levéltára itthon élen jár a digitalizációban, a projektjük célja, hogy a levéltár ne csak a szakemberek birtoka legyen, hanem hogy bárki otthonról is minél több anyagot elérhessen. A digitalizációnál nem csak az a fontos, hogy minden meglegyen elektronikusan, hanem hogy a tartalmak könnyen és egy helyen hozzáférhetők legyenek. A Hungaricana oldal körülbelül száz intézmény anyagának gyűjtőhelye.

A cél az volt, hogy ne csak bizonyos adatokat tegyenek kereshetővé, hanem rugalmas navigálást nyújtsanak interaktív térképeken és összekapcsolják az adott helyhez kapcsolódó különböző tartalmakat.

Forrás:

Képek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése