2018. május 31., csütörtök

2018. május 30., szerda

Kellei György: Az elátkozott villa

Kellei György: Az elátkozott villa
K. u. K. Kiadó, Budapest, 2015. 291 p.
Raktári jelzete: 635215 Bibó-terem

Kiváló regény volt Kellei könyvei, az első oldaltól azonnal lekötötte a figyelmemet. Hihetetlenül hangulatos volt a történet, és nemcsak azért, mert a Balatonnál játszódott. A szerző remekül vegyítette a jelen eseményeit a múlt történéseivel; sose voltak zavaró ugrások, a visszaemlékezések „puhává tették” az egészet.
Izgalmas krimi volt, szinte minden oldalon meglepetésekkel. Idővel jött a szörnyű heuréka-élmény, ami sokkolóan hatott rám…. Aztán, amikor beletörődtem… a végén jött egy hirtelen csavar, én meg az ültem az ágyon, és kapkodtam a fejem.
Szóval jó könyv. Olvassák el Önök is!

– brie –

2018. május 28., hétfő

Aposztolosz Doxiadisz: Petrosz bácsi és a Goldbach-sejtés

Aposztolosz Doxiadisz: Petrosz bácsi és a Goldbach-sejtés
Európa Kiadó, Budapest, 2004. 209 p.
Raktári jelzete: 556008

Szerettem ezt a történetet, talán, mert szeretem a matematikát is. Érdekes volt valamennyire belelátni a matematika tudományába. Nyilván ez egy regény, de felcsillant a szemem a tudósok nevére, a tudományelmélet részleteire.

Petrosz bácsi családja furcsa család volt – gondoltam az elején, de ahogyan kibontakozott a történet, mindig kicsit jobban megértettem a szereplőket. A regény megérdemelten szerepel az 1001-es listán, és tudom ajánlani mindenkinek.

Görög szerzőktől tudat alatt mindig kicsit tartottam, de ez a kötet remek választás volt. Gördülékeny a szerző stílusa, jól olvasható a regény.

– brie –

2018. május 26., szombat

Gozsdu Elekre emlékezünk

Gozsdu Elek (Ercsi, 1848. november 28. – Temesvár, 1919. május 26.) magyar író, elbeszélő, drámaíró, ügyvéd, kirendelt főügyész, Gozsdu Manó unokaöccse.

Mikszáth-tal, Peteleivel egy időben jelentkezett az irodalomban, előbb két regénnyel, majd nagy feltűnést keltő novellagyűjteményével. Írt színművet is, hogy aztán egy évtizeden át több száz, igénnyel megírt levélben mondja el véleményét a világról, a művészetről.
Ercsiben született macedón–román–szerb családban. Jogot tanult, de korán érdekelni kezdte a filozófia és a természettudomány. Egy ideig újságíróskodott, majd Fehértemplomban, Karánsebesen, illetve Temesváron volt ügyész. Művészetének kiteljesedése a fehértemplomi időszakra esett, majd törés következett be pályáján. Élete utolsó évtizedeiben alig írt valamit, egy–két elbeszélést évente, inkább szépművészettel foglalkozott. Ez visszahúzódó természetével, és sok időt felemésztő ügyészi munkájával magyarázható.
Az első világháborúban elveszíti a fiát; testileg–lelkileg megtörve halt meg 1919–ben.

Gozsdu művészetét nagyban meghatározta a vidéki élet nyomasztó egyhangúsága. Köd című regényének hősei is ebben a társadalmi–szellemi elmaradottságban kínlódnak.
Teljesebb értékűt a novelláiban alkotott a szerző. Az irodalom értői már első novelláskötetére felfigyeltek 1886–ban (Tantalus), és már a korabeli kritika felfigyelt analitikus hajlamára, filozófiai hangvételére. Justh Zsigmond naplójában úgy ír a gyűjteményről, mint egyik kedves olvasmányáról.
Gozsdu hősei meghasonlott lelkek, az élet kifosztottjai; olyan magányosak, mint maga az író (Az étlen farkas, Egy néma apostol). Különleges emberek, állandó létbizonytalanság fenyegeti őket, jobb sorsra érdemes, akaratgyenge lények csaknem mindannyian. Nincs erejük akarni sem, éppen ezért meghasonlanak a világgal, gyakran önmagukkal is, életük csalódások sorozata (Egy falusi mizantróp).
S mert Gozsdu áldozatai a lét alapkérdésein vívódnak, gyakran szimbólumokkal ötvözött monológokban vallják meg kihullásukat az emberi közösségből.

Gozsdu értékes levelezése pedig a magyar irodalmi szecessziónak is figyelmet érdemlő dokumentumai.

Művei:
Az aranyhajú asszony (regény, 1880)
Köd (regény, 1882, 1969)
Tantalus (elbeszélések, 1886)
A félisten (dráma, 1908)
A karrier (dráma, 1911)
A nemes rozsda (1886) http://mek.oszk.hu/01000/01061/
Az étlen farkas (1982)

Források:
Kozma Dezső: Irodalmunk útjai – Erdélyben. Válogatott írások. Madách Irodalmi Társaság, Szeged 2015. p. 341–344.
Gozsdu Elek - Wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/Gozsdu_Elek
Gozsdu Elek - Magyar Életrajzi lexikon http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC04834/05364.htm

– brie –

2018. május 25., péntek

A Római Birodalom gazdasági jóléte jégmagból nyert adatok alapján


A Római Birodalom gazdasági jóléte jégmagból nyert adatok alapján

An Ice Core Reveals the Economic Health of the Roman Empire

Nicholas Wade

Grönlandról származó jégmag mintát olvasztanak tanulmányozás céljából.
Fotó: National Academy of Sciences
A római birodalom gazdaságtörténetének évről-évre történő rekonstruálása lehetetlennek tűnhet, hasonlóan Titus Livius A római nép története a város alapításától c. művének elveszett 107 könyvéhez.
Az ehhez hasonló dokumentumok azonban most a legváratlanabb helyekről – például a Grönland központjában található gleccserről – kerülnek elő. A „dokumentum” ezúttal nem latin nyelven, hanem az ólom nyelvén íródott. Az észak-európai bányászat által okozott ólomszennyezés elérte Grönlandot és havazással ért földet, majd a hó felhalmozódott, jéggé fagyott és megőrizte a lenyomatot, amely évezredekre nyúlik vissza.
A grönlandi jégmagokat régóta használják a globális klímaváltozás nyomon követésére, amelyet a fagyott víz oxigénizotópjai rögzítenek. A jégmagokban levő ókori ólomkibocsátás mérésére irányuló projektet Andrew I. Wilson, az Oxfordi Egyetem régésze kezdeményezte, aki a római birodalom gazdaságát tanulmányozza. Korábban, a kilencvenes években egy francia csapat próbálkozott hasonlóval, de Wilson úgy vélte, hogy az új technológia átfogóbb megközelítést tehet lehetővé és ehhez Joseph R. McConnell, a Reno-i (Nevada állam) Desert Research Institute jégmagelemzés vezető szakértőjének segítségét kérte.
A mélyen található grönlandi jégmagokhoz nehéz hozzáférni, ugyanis akár három vagy négy évig tarthat, míg a fúró eléri az fekükőzetet. McConnell professzornak azonban tudomása volt egy olyan magról, amelynek fúrását abba kellett hagyni, amikor a fúró elakadt 1980 méternél. Ez a jégmag 40 ezer évnyi hóesést rögzített és McConnell laboratóriuma hozzájutott egy körülbelül 425 méter hosszú szakaszhoz a mag felső részéből, amely az i.sz. 1235-1257 közötti időszaknak felel meg.
A laboratóriumban a jégmagot egy méter hosszú rudakra vágták és egy fűtött felületre állították, hogy alulról olvadjanak. Az ólommennyiséget tömegspektrométerekkel mérték folyamatosan egy század pikogramm pontossággal, ami a gramm egy billiómod része. Amikor a jégmag megolvadt, McConnell professzor csapata úgy vélte, évi 12 mérést végezhet a római birodalom fennállásának idejére vonatkozólag.
Az ún. jégévek dátumát úgy ellenőrizték, hogy összevetették őket más kronológiákkal, mint például fák évgyűrűiből és vulkánkitörésekből származó adatokkal.
Az ólomszennyezés folyamatos nyilvántartása nem olyan pontos, mintha rendelkeznénk a római birodalom bruttó hazai termékének számadataival (amelyek nem ismertek), ellenben úgy tűnik, képet adhat a római állam általános gazdasági állapotáról.
A Proceedings of the National Academy of Sciences c. folyóirat legutóbbi számában közzétett eredmények egy olyan görbét rajzolnak, amelynek csúcsai és mélypontjai a római történelem kiemelkedő eseményeinek felelnek meg. Az ólomkibocsátás a béke és a jólét időszakában emelkedett, például a Pax Romana idején, amely i.e. 27-től 180-ig tartott, és csökkent az ezt megelőző polgárháborúk idején, Augustus császár hatalomra kerülése előtt. A jégmagelemzés folyamán olyan eredményekre jutottak, amelyek egybeestek a Marcus Aurelius idején (i.sz. 165-180) pusztító – feltételezhetően – himlőjárvánnyal vagy a Ciprián-féle pestisjárvánnyal (i.sz. 250-270).
Az ólmot széles körben használták a római gazdaságban vízvezetékek készítéséhez és a hajók fedélzetének burkolásához. Az ólomtermelés egyben központi szerepet játszott a gazdasági tevékenységben is, az ezüstérme, a dénár használatában. Az ezüst ólomércekben fordul elő és magas hőmérsékleten, ólomból történő kiolvasztása volt a levegőben levő ólom fő forrása. A korai római birodalomban a dénár 100%-ban ezüstből készült. Azonban i.sz. 64-től, Nero császár idején, az ezüst arányát 80%-ra csökkentették és az állam szép nyereségre tett szert az ezüstpénzek újrahasznosításával.
Ezek a változások egybeesnek az ezüstgyártás csökkenésével és az ólomkibocsátás csökkenése is a grönlandi jég magjában röviddel i.sz. 60 után következett be. Traianus császár idején (i.sz. 103-107), egy rövid ideig ismét újonnan bányászott ezüstből készítették az érméket és ezt a történelmi eseményt tükrözi az ólomszennyezés egyik kiugró csúcspontja, amely 107-ig tart.
A jégmagban tükröződő ólomkibocsátás abszolút minimumra csökkent az i.sz. 235-284 közötti birodalmi válság idején, amikor a birodalom majdnem összeomlott a belső viszály, a barbár inváziók és a Ciprián-féle pestisjárvány terhei alatt. Ezután a gazdaság – az ólomszintek alapján ítélve – egy kissé fellendült, de végül a végső hanyatlás időszakába lépett, amelyet az i.sz. 5. század elején a római légiók kivonása Nagy-Britanniából és a Nyugat-Római Birodalom összeomlása követett i.sz. 476-ban.
A gazdaságtörténészek megpróbálták helyreállítani a Római Birodalom bruttó hazai termékét, de túl sok feltevést kellene számításba venniük – állítja Wilson professzor. „Nem mondanám, hogy az ólomszennyezési grafikon a GDP hű tükre lenne, de talán a legjobb helyettesítő adat a gazdasági helyzet állapota szempontjából” – nyilatkozta.

Forrás: NYTimes.com, 2018. május 14.
https://www.nytimes.com/2018/05/14/science/ice-core-lead-roman-empire.html
Fordította: B.M.





2018. május 24., csütörtök

Dobránszky Péter (1845. július 2. – 1918. május 24.)

100 évvel ezelőtt ezen a napon (május 24.) hunyt el Dobránszky Péter jogász, közgazdász, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, az MTA rendes tagja. Felsőfokú jog- és államtudományi tanulmányait a pesti, berlini, lipcsei és heidelbergi egyetemeken végezte 1865 és 1869 között. Hazatérése után – még abban az évben – a kassai jogakadémián letette a bírói államvizsgát. 1869-ben a győri jogakadémia rendkívüli tanárává nevezték ki, ahonnan egy év múlva saját kérésére a kolozsvári jogakadémiához helyezték át. 1871-ben a KMTE-n a jog- és államtudományok doktorává avatták, és egyetemi magántanárrá minősítették. 1872-ben a JME-n a statisztika, a földrajz és a történelem nyilvános rendes tanárává nevezték ki.
1874-ben a JME tanácsának megbízásából képviselte az intézményt a zágrábi egyetem megnyitási ünnepélyén. Az 1876. évi IX. nemzetközi statisztikai kongresszuson ő képviselte a műegyetemet. Szaktekintélyének köszönhetően 1877–1878-ban őt bízták meg a köz- és vasúti építkezésekre és egyéb adminisztratív jellegű technikai ügyekre vonatkozó törvények és rendeletek enciklopédikus előadásával. 1874-ben az MTA Nemzetgazdasági és Statisztikai Bizottsága tagjai közé választotta. 1881 és 1884 között a gyergyószentmiklósi kerület országgyűlési képviselőjeként részt vett az országgyűlés munkájában.
Országgyűlési képviselőségének idejére esett, hogy 1882-ben a Borszéken ülésezett természettudósok gyűléseinek, továbbá a magyar fürdők és gyógyforrások tulajdonosai, illetőleg képviselői által Budapesten tartott forrásvédő kongresszusnak az elnökeként tevékenykedett. E kongresszus megbízásából nyújtotta be a képviselőházhoz a közreműködésével készült javaslatot és emlékiratot a forrásvédelem ügyében.
Trefort miniszter 1885-ben nyugdíjazta. Helyének megüresedése után a JME-n a történelem, kereskedelmi földrajz és statisztika tanszéket megszüntették, és helyette a magyar közigazgatási és magánjogi tanszéket hozták létre. Nyugállományú tanárként előadásokat tartott a BKMTE jogi karán, valamint ugyanitt az államvizsgálati bizottság tagja volt.
,A Budapesti Hírlap gazdasági rovatánál szerkeszt_i feladatokat is ellátott. Munkássága elismeréséül 1877-ben a Nemzetgazdasági Egylet bizottsági tagjává választotta.

Forrás: Derzsy Márk: Dobránszky Péter. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 168. p.

Kép forrása: http://www.kozpontiantikvarium.hu/aukcio/122/13

Berkovits Györgyre és Philip Rothra emlékezünk

Berkovits György (Orosháza, 1940. október 21. – 2018. május 22.) magyar író, szociológus.

1959–1964 között az ELTE TTK biológia–földrajz szakos hallgatója volt. 1964-ben középiskolai oktatóként kezdte pályáját, majd 1965–1969 között az egri Népújság újságírója volt. 1969–1973 között a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott újságíróként. 1972–1975 között az ELTE BTK szociológia szakán tanult. 1973-ban a Valóság munkatársa, 1975–1983 között a Mozgó Világ szociográfiai rovatszerkesztője volt; 1983-ban a folyóiratot betiltották. 1979-ben a VÁTI-nál (Városépítési Tudományos és Tervezési Intézet) alkalmazták lakás- és településszociológusként. 1981-ben a szamizdat Bibó-emlékkönyv egyik szerzője volt. 1984–1988 között a Pallas Lapkiadónál sajtószociológusként tevékenykedett. 1989–1991 között a Fotó olvasószerkesztője, 1993–1996 között a Budapesti Negyed alapító szerkesztője volt. 1995–1997 között, valamint 2003-tól szabadúszó volt. 1997–2003 között a BUKSZ szerkesztőjeként dolgozott. 


Philip Roth (Newark, New Jersey, 1933. március 19. -  Manhattan, New York, 2018. május 22.) amerikai író.

Legismertebb művei az 1959-es Isten veled, Columbus, az 1969-ben megjelent A Portnoy-kór és az 1990-es évek végén írott „amerikai trilógiája”, amelynek első kötetével, az Amerikai pasztorállal (1997) Pulitzer-díjat is nyert.
Roth Weequahicben, Newark egyik kerületében nőtt föl. A Chicagói Egyetemen angol irodalomból szerzett MA fokozatú diplomát (1955). Ezek után kreatív írást tanított az Iowai Egyetemen és a Princeton Egyetemen. Később a Pennsylvaniai Egyetemen oktatott összehasonlító irodalmat 1992-es nyugdíjba vonulásáig. Első könyvének 1959-es megjelenése előtt rövidprózát és bírálatokat közölt különböző folyóiratokban. Az 1970-es évek során Roth különböző műfajokkal kísérletezett, a politikai szatírától kezdve – mint amilyen A mi bandánk című pamfletje – a kafkai fikcióig. Az évtized végére mindazonáltal megalkotta írói alteregója, Nathan Zuckerman alakját. 1979 és 1986 között keletkezett regényeinek, majd később az „amerikai trilógiának” is, Zuckerman a főszereplője vagy a narrátora lett. Műveinek egyes szakértői Roth írói aranykorát a Shylock-hadművelet című regényének megjelenésétől (1993) számítják. Roth a Sabbath színháza című regényében az öregedő és kegyvesztetté vált egykori színházi ember, Mickey Sabbath személyében eddigi legkéjsóvárabb szereplőjét alkotta meg. Az „amerikai trilógia” első részében, az Amerikai pasztorál című regényének főhőse, Swede Levov ezzel tökéletes ellentétben egy erényes newarki sztársportoló, akinek élete akkor torkollik tragédiába, amikor kamaszlánya az 1960-as években terroristává válik. A trilógia második kötete, a Kommunistához mentem feleségül a mccarthyzmus idején játszódik, a harmadik kötet, A szégyenfolt pedig az 1990-es évek Amerikájának kisebbségpolitikáját veszi górcső alá.
Roth magánéletének eseményei időnként a média kereszttüzébe kerültek. Álvallomásos regénye, A Shylock-hadművelet alapján sokan arra következtettek, hogy Roth az 1980-as évek végén idegösszeomlást szenvedett. 1990-ben feleségül vette Claire Bloom angol színésznőt, akivel már hosszú ideje együtt élt. 2006-os Akárki című regénye, amelyben a betegségről, a vágyakozásról és a halálról elmélkedik. Szellem el című regénye, amelynek elbeszélője újra Nathan Zuckerman, 2007 októberében jelent meg. Utolsó regénye Nemezis címmel jelent meg 2010-ben, szörnyű járvány tombol Newarkban, a New York közelében fekvő város fojtogató hőségében, életre szóló fogyatékossággal, bénulással, halállal fenyegetve a város gyerekeit. Ezzel a tragikus témával foglalkozik Roth szívbe markoló regénye: 1944 nyarának gyermekbénulás-járványával és azzal, hogy az miként hatott egy szoros, családcentrikus zsidó közösségre.

- B.A. -

2018. május 23., szerda

A könyvtár mellett lévő Mechwart liget olvasásra csábít a jó időben.


Sipkay Barna: Az új erdész

Sipkay Barna: Az új erdész
Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács, Budapest, 1956. 96 p.
Raktári jelzete: 203826

Van ebben a kilenc történetből álló mesében nem kevés Micimackó-utánérzés, mindettől függetlenül nagyon megszerettem a szereplőket. Sipkay Barna remek fantáziája vicces kalandokba sodorja Mackót, az erdészt, aki – nagy szerencséjére – mindig megússza szárazon, és mindig bölcsebb lesz egy kicsit. Merthogy az elején lusta, szívtelen, nemtörődöm, füllentős, kapzsi mackó ez a Mackó; barátainak hála, azonban személyisége szépen formálódik. A végére nemcsak legyőzi rossz tulajdonságait, de bátor is lesz!

Sipkay Barnának nemcsak ezt a kis meséjét, hanem az összes könyvét szívből tudom ajánlani Önöknek.

– brie –

2018. május 22., kedd

Etnikai és felekezeti viszonyok a történelmi Torontál vármegyében – Előadás a KSH Könyvtárban

Kedves Olvasóink!

Szeretettel meghívjuk Önöket a Magyar Statisztikai Társaság Statisztikatörténeti Szakosztálya és a KSH Könyvtár közös rendezvényére. Időpont: 2018. május 24-e (csütörtökön) 17 óra.

Gyémánt Richárd, az ELTE-ÁJK Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék oktatója tart előadást Etnikai és felekezeti viszonyok a történelmi Torontál vármegyében címmel.

Helyszín: KSH Könyvtár 1024 Budapest, Keleti Károly utca 5. Thirring Lajos terem.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szabó Magda: A Danaida (hangoskönyv)

Szabó Magda: A Danaida (hangoskönyv)
Titis Kft., Budapest, cop. 2010.
 Raktári jelzete: CD 1398

Nagyon örülök, hogy hangoskönyvben hallgattam meg ezt a regényt. Az Ókutat is így olvastam, de amíg annál nem okozott volna fájdalmat a lelkemnek, ha valóban olvasom, azt hiszem, ezt nem bírtam volna el.

Az a nagyon érdekes, hogy külön-külön a fejezetek – mondhatni – semmik. Ha egyesével tekintem őket, akkor nem gondolom, hogy hatást gyakorolnak rám. Viszont ahogyan a nagy egészben kibontakozik egy ember sorsa, az már nagyon üt. Az ajtó folyamatosan fájt, a Katalin utca is. Ez a történet azonban sunyin lopakodott be a szívembe. Ráadásul, ahogyan Kútvölgyi Erzsébet felolvas, az maga a szeg a lélekben. Boldog vagyok, hogy vannak még olyan nagy színészeink, mint amilyen ő is.

– brie –


2018. május 21., hétfő

Tűű Lászlóné (1930. augusztus 20. – 2013. május 21.)

5 évvel ezelőtt ezen a napon (május 21.) hunyt el Tűű Lászlóné statisztikus.

1948-tól a PPTE Jogi Karának hallgatója volt, két évig a nappali, két évig az esti tagozaton. Itt Varga Istvántól tanulta a statisztikát, szakdolgozatát pedig Theiss Edéhez írta. 1957-ben avatták jogi doktorrá. Szakmai ismereteinek bővítésére 1951-ben iparstatisztikai, 1954-ben felsőfokú statisztikai oklevelet szerzett.
1954-ben mérlegképes könyvelői, 1962-ben okleveles könyvvizsgáló vizsgát tett. 1958-ban német, 1966-ban orosz, 1972-ben angol nyelvből szerzett nyelvvizsgát. 1950 és 1985 között a KSH iparstatisztikai főosztályán dolgozott. 1963-tól 1985-ig ennek általános, utóbb módszertani és elemzési osztályát vezette. Ezt követően tíz évig nyugdíjas szakértőként főként módszertani feladatokat látott el.

Újjáalakulásától tagja volt az MST-nek. 1993-ban az ISI tagjává választották. 1953-ban Szocialista Munkáért Érdeméremmel, 1963-ban és 1973-ban Kiváló Dolgozó jelvénnyel, 1967-ben és 1981-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, 1984-ben Április Negyedike Érdemrenddel tüntették ki. 1977-ben tanácsosi címet kapott. 1988-ban elnyerte a Fényes Elek-emlékérmet. Szakmai munkássága az ipari termelő szervezetek statisztikai célú felmérésére és elemzésére összpontosult. Irányította a vállalatok adatszolgáltatásának szakmai hátterét, felügyelte az ipari termelői és az anyagárindexek számításának módszertanát. Vezetésével állították össze a termékcsoportok tartalmi meghatározásait; az 1960-as évek második felében ő felelt az ITJ statisztikai nómenklatúra összeállításáért. 1971-gyel kezdődően irányító szerepe volt a KSH iparstatisztikai adatbázisa, az I-STAR és a kapcsolódó nómenklatúrák számítógépes hátterének kialakításában és rendszeres karbantartásában. 1979-től 1987-ig a magyar hivatalos statisztika képviseletében közreműködött a nemzetközi tevékenységi (ISIC, NACE) és termékosztályozások (CPC, PRODCOM) kidolgozásában az ENSZ Statisztikai Hivatala és az Eurostat közös munkacsoportjának tagjaként. Az 1990-es években közreműködött a hazai ágazati rendszer, a TEÁOR átdolgozásában az EU egységes osztályozásának megfelelően, és irányította az ipari termékosztályozás harmonizálását a PRODCOM követelményei szerint.

Tanulmányaiban foglalkozott többek között az ipari termelői árak, keresetek és foglalkoztatottság alakulásával. Az ipari termelés koncentrációjának méréséről 1978-ban megjelentetett munkája a téma addigi legrészletesebb hazai módszertani és bibliográfiai összefoglalója volt. Négy könyvet írt, részt vett a KSH tájékoztatóinak és módszertani kiadványsorozatainak szerkesztésében. Közel százkilencven cikke, ebből több mint százharminc szakirodalmi ismertetője jelent meg a Statisztikai Szemlében. A Gazdaság és Statisztika című folyóirat állandó szerzői közé tartozott. Az ISI konferenciáin két alkalommal, Pekingben és Helsinkiben tartott előadást.

2018. május 19., szombat

Korányi Frigyes (1828. december 20. – 1913. május 19.)

100 évvel ezelőtt ezen a napon (május 19.) hunyt el Korányi Frigyes orvos, egyetemi tanár, az MTA   levelező tagja.

A KMTE orvosi karán 1844-ben kezdett tanulni. Az akkor még sebészi pályára készülő medikust Balassa János és asszisztense, Markusovszky Lajos karolta fel. A hazai orvoslás fejlődését meghatározó kapcsolatuk egy életen át megmaradt.
1848. március 15-én az egyetemi hallgatóság pozsonyi küldöttségébe választották. A szabadságharcban honvédorvosként vett részt. Részt vett a szőregi és a temesvári csatákban. 1851-ben avatták orvosdoktorrá. 1851-ben két évre Bécsbe küldték műtősnövendéknek. 1852 áprilisában a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt kitiltották Pestről, és szülőfalujában kapott orvosi állást. Nagykállóban kis járványkórházat hozott létre, amely a Szabolcs vármegyei kórház alapja lett.

1861-ben Szabolcs vármegye főorvosává nevezték ki. Barátja, Balassa János és bécsi orvostanárai közbenjárására rehabilitálták. Idegkórtanból magántanári képesítést szerezve 1864-ben a pesti tifuszkórházba került, 1865-ben a Rókus kórház idegosztályának vezetője lett. 1866-ban az egyetem belgyógyászati tanszékének vezetőjévé választották, ezzel megkezdődött a hazai korszerű belgyógyászati ellátás és oktatás, a „belgyógyászati iskola” fejlődése. A kiegyezést követő kedvező viszonyok között a nemzeti liberalizmus orvos reformerei az ő vezetésével megteremtették a magyar nyelvű oktatást, az egyetem autonómiáját, 1872-ben egységesítették az orvosképzést, megszületett az egyetemi szabályrendelet, az egyetemes orvosdoktori szigorlati rend. Munkájának eredményeképpen jött létre 1880-ban az Üllői úton a sebészeti, illetve a belklinika. Itt használtak először röntgent, fizikai-kémiai labor és bakteriológia működött, a vesefunkciók, a vérkeringés élet- és kórtanával foglalkozó kutatások folytak. 1886. szeptember 1-jén megválasztották a BKMTE orvosi karának rektorává.

1880-ban a királyi Igazságügyi Orvosi Tanács másodelnökévé, 1892-ben elnökévé nevezték ki. 1884-ben az MTA levelező tagjává választották. 1892 és 1900 között az OKT elnöke volt. Az 1894. szeptember 1. és 9. között Budapesten megtartott VIII. Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszus tiszteletbeli elnöki és a hygienai szakosztály elnöki posztját is betöltötte. Tagja volt az 1902-ben megalakult Országos Rák Bizottságnak is, amely egyik fő feladatának az országos teljes körű rákstatisztikai felvételt tekintette.

Jakabffy Elemér (1881. május 17. – 1963. május 19.)

55 évvel ezelőtt ezen a napon (május 19.) hunyt el Jakabffy Elemér nemzetiségpolitikus, országgyűlési képviselő, lapszerkesztő, közíró, helytörténész, az MTA külső tagja

1903 végén a politikai tudományok, 1905-ben a jogtudomány doktorává avatták a BKMTE-n. Egy évig törvényszéki joggyakornokként dolgozott. Már ezekben az években vitairatokat, jegyzeteket közölt különböző újságokban. Első nagyobb tanulmánya 1904-ben jelent meg Mit kell tennünk elsősorban a gazdasági cselédkérdés megoldása érdekében? címmel.A képviselőház igazságügyi bizottságának tagja volt, és beszédeiben, tanulmányaiban támogatta a nemzetiségek jogegyenlőségét, gazdasági és kulturális fejlődését, valamint foglalkozott a nők választójogának kérdésével. Későbbi visszaemlékezéseiben részletesen foglalkozott a Monarchia felbomlásának és az őszirózsás forradalomnak a lugosi és Krassó-Szörény vármegyei eseményeivel.

Aktív részt vállalt a romániai magyarság politikai és közösségi életében, a Kolozsvárott megalakult Magyar Szövetség munkájában. 1922-ben megalapította a Magyar Kisebbség című folyóiratot, amelynek 1942-es megszűnéséig szerkesztője és egyik leggyakoribb szerzője volt. Ugyancsak Jakabffy szerkesztette a lap 1923-tól megjelenő román, 1926-tól német, majd francia nyelvű változatát. Lapjában gyakran írt statisztikai adatokkal megalapozott elemzéseket a kisebbségek múltbéli és aktuális helyzetéről.

Intenzíven foglalkozott a Bánság, elsősorban Krassó-Szörény vármegye történetével is. Kolozsvárott 1922 végén alakult meg az Országos Magyar Párt, amelynek egyik alelnökévé Jakabffy Elemért választották. 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye képviselője volt a román parlamentben. 1940 és 1944 között a Romániai Magyar Népközösség vezetőségének tagja volt. Többször részt vett a nemzeti kisebbségek nemzetközi kongresszusain, különféle fórumain, képviselve az erdélyi magyarság ügyét például Bernben vagy a Népszövetség genfi ülésein, ahol 1928-ban beszédet mondott.

Határozottan elutasította az antiszemitizmust, a fajelméletet, az erőszakos asszimilációt, a fasizmust és a háborút, Mussolini szlávellenes kijelentéseit, támogatta a román néppel való barátságot. Közírói tevékenysége során kezdetben általában az erdélyi nemzetiségi viszonyokkal és népesedéstörténettel, Trianon után viszont kiemelten az erdélyi magyarság kisebbségi, demográfiai, politikai és társadalmi helyzetével foglalkozott. 1923-ban jelent meg Erdély statisztikája című munkája, amelyben a különböző közigazgatási egységekre lebontva ismertette az 1910-es magyar és az 1920. évi román népszámlálás adatait, kimutatva a szándékos hamisításokat. A román hatóságok ezért bírósági eljárást kezdeményeztek ellene. A Népszövetség elé tárta a bánsági magyar telepesek földjeinek jogtalan kisajátítási ügyét is. 1928-ban jelent meg Adatok Krassó vármegye múltjából címmel összeállított kötete. 1929-ben lett tagja az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. Dokumentumgyűjteményt jelentetett meg Adatok a románság történetéhez a magyar uralom alatt címmel. Publicisztikai írásait, vitairatait, és visszaemlékezéseit a Magyar Kisebbség és a Krassó-Szörényi Lapok mellett vezető temesvári, aradi, kolozsvári, nagyváradi és szatmári sajtóorgánumok közölték.

Az MTA 1938 májusában Jakabffy Elemért munkássága elismeréseképpen külső tagjává választotta, de a mozgósítás miatt személyesen nem utazhatott el akadémiai székfoglalója megtartására. A Népszövetség népkisebbségi védelmének bírálata című dolgozatát az MTA 1939. március 17-ei gyűlésén olvasták fel. (Akadémiai tagságát az 1960-as tagrevízió során nem erősítették meg.).
A II. világháború kitörésével, a romániai királydiktatúra, majd a nyíltan magyarellenes Antonescu-rezsim bevezetésével a dél-erdélyi magyarság helyzete tovább romlott. Jakabffy minden anyagi forrást és szellemi kapacitást mozgósítva igyekezett életben tartani a Magyar Kisebbséget, de a lap mindezek ellenére, 1942-ben megszűnt. Még kötetbe foglalta Krassó-Szörény vármegye története, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre című értekezését, különlenyomatként megjelentette az erdélyi nemzetiségi kérdés másfél évszázados történetével kapcsolatos összegző tanulmányát, majd 1943-ban befejezte statisztikai adatokra épülő, A bánsági magyarság helyzete a bécsi döntés óta című írását. Ez utóbbi kéziratban maradt meg, és 2001-ben látott napvilágot a temesvári Heti Új Szó lapjain. 1949-ben Hátszegen írt, kéziratban maradt kétkötetnyi önéletírásával gazdagította az erdélyi emlékirat-irodalom örökségét. Jakabffyt 1944 augusztusában letartóztatták, Lugosra, majd Bukarestbe internálták, 1945 áprilisában szabadon engedték, de 1949 márciusában ismét elhurcolták Zaguzsénból, és kényszerlakhelyéül Hátszeget jelölték ki. Ezt csak 1954-ben hagyhatta el, 1957-ben fia lakhelyére, Szatmárnémetibe költözött, és ott hunyt el.

Emlékét a nevét viselő, kolozsvári székhelyű alapítvány, valamint a többnyire Szatmárnémetiben rendezett tudományos ülésszakok és emléknapok őrzik. A bukaresti Kriterion 1993-ban, majd 2005-ben posztumusz kötetekben foglalta össze a nemzeti kisebbségekről írt tanulmányai legjavát.

Forrás: Rózsa Gábor: Jakabffy Elemér. In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből. Életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig. Főszerk.: Rózsa Dávid. Budapest, 2014, KSH Könyvtár. 335-336. p.

Kép forrása: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/ormenyek/ormenymagyarok_akik/pages/003_eloadasok_III.htm

2018. május 18., péntek

Múzeumi világnap

A múzeumi világnap ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában tartott XI. konferenciáján határozták el. Első alkalommal 1978. május 18-án tartották meg. Azóta már több mint száz ország közel 30000 múzeuma vesz részt a minden év május 18-án tartott eseményben.
Az ünnep célja, hogy az "év eme napján komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé".



 

2018. május 17., csütörtök

Rendkívüli nyitvatartás

Kedves Olvasóink!

Értesítjük Önöket, hogy könyvtárunk 2018. május 21-én (hétfőn) ZÁRVA tart, 2018. május 25-én (pénteken) pedig 8 és 14 óra között tart nyitva.

Megértésüket köszönjük!

KSH Könyvtár

Szabó Magda: Ókút (hangoskönyv)

Szabó Magda: Ókút (hangoskönyv)
Kossuth Kiadó – Mojzer Kiadó, Budapest 2008.
Raktári jelzete:  CD 1435

Nagyon illett a hangoskönyvkönyvhöz Ónodi Eszter hangja. A színésznő zseniálisan adta vissza Szabó Magda életének papírra vetett eseményeit. Először regényt akartam itt írni, de hát ez nem regény volt. Visszaemlékezés, mondhatni tematika szerint. Tetszett a líraiság, ami körbelengte az egészet, bármilyen is volt az adott rész. Mintha valóban egy idős ember visszaemlékezéseit olvasnám.

A könyvben sok volt a humor, sokszor mosolyogtam a történeteken; és mégis folyton az járt a fejemben, hogy milyen ember lesz egy olyan gyerekből, aki így nő fel... Az ókút az emlékek kútja, és nem csak szépet látunk, ha belenézünk. Szabó Magda szerencsés, hogy sok szép emléke is volt, és bátran bele tudott tekinteni.

– brie –
 

2018. május 15., kedd

Nemzetközi Statisztikai Figyelő

Nemzetközi Statisztikai Figyelő
A KSH Könyvtár elektronikus referáló lapja

ISSN 2416-0814

A KSH Könyvtár 2015-ben útnak indult negyedéves elektronikus referáló lapja a gyakorlati statisztika általános kérdéseiről, a gazdaságstatisztika, a társadalomstatisztika és a demográfia friss külföldi szakirodalmából közöl hosszabb-rövidebb ismertetéseket, absztraktfordításokat, illetve röviden bemutatja egy-egy ország statisztikai tájékoztatási tevékenységét. Célunk, hogy a statisztika, illetve szélesebb körben a gazdasági, társadalmi és népesedési kérdések iránt érdeklődők figyelmét felhívjuk az újabb, a legkülönfélébb nyelveken (angolul, németül, franciául, oroszul vagy akár bolgárul) közzétett publikációkra, módszertani eredményekre és – összhangban a 2014-es pisai deklarációval – az úgynevezett szürke irodalomra (kutatási jelentésekre, tájékoztató, munka- és konferenciaanyagokra stb.). Figyelmünk nem korlátozódik az írott szövegekre; a témánk szempontjából releváns adatbázisokat vagy akár videón elérhető előadásokat is igyekszünk feltérképezni. Törekszünk arra, hogy az általunk nyomon követett és művelt tudásterületeken keletkezett tudományos információkat jól strukturált, olvasmányos formában közvetítsük.

Az egyes számok elérhetőek könyvtárunk honlapján: http://konyvtar.ksh.hu/index.php?s=kiadvany_nsf

2018. május 14., hétfő

Thirring Lajos (1899. április 20. – 1983. május 14.)

35 évvel ezelőtt ezen a napon (május 14.) hunyt el Thirring Lajos statisztikus, demográfus, egyetemi tanár

Thirring Gusztáv statisztikus, demográfus fia volt. 1917-től 1921-ig a BKMTE joghallgatója volt; itt szerzett – statisztikai tárgyú disszertációval – államtudományi doktori oklevelet.
1919. május 6-án a KSH szolgálatába lépett. 1959. január 15-ig volt a KSH alkalmazottja.

A KSH-ban 1922-ben, mint miniszteri segédfogalmazó került a fogalmazási karra; ugyanakkor tette le a statisztikai szakvizsgát, majd 1941-ben felsőfokú statisztikai képesítést szerzett. 1942-ben miniszteri osztálytanácsossá nevezték ki; 1950-től főosztályvezető-helyettesi beosztásban folytatta munkáját. Két megszakítástól eltekintve – 1925 és 1930 között és 1935–1936-ban az elnöki osztály tagja volt – a KSH népességstatisztikai (népmozgalmi, népszámlálási) osztályain dolgozott; 1931-től 1948-ig párhuzamosan korábbi elnöki osztálybeli munkáit (szerkesztés, nemzetközi kapcsolatok) is ellátta. Irányító munkakörbe 1936-ban került, mint a népességstatisztikai osztály helyettes vezetője; ennek az osztálynak 1939-től mindvégig vezetője volt. 1945-től 1948-ig az akkor három, majd négy részre (ügykörre) osztott hivatalban a II. Társadalomstatisztikai Ügykör élén állott; központi statisztikai hivatalbeli működésének utolsó szakaszában a népesedési és szociális statisztikai főosztálynak volt helyettes vezetője (a főosztályt átmenetileg vezette is). Részt vett az 1920. és 1930. évi népszámlálásban (az utóbbinak a befejező munkálatait irányította is). Vezette a részben népszámlálás méretű 1938. évi felvidéki, 1939. évi kárpátaljai és ugyanazon évi trianoni területi népösszeírást, valamint az ország átmenetileg megnagyobbodott területén végrehajtott 1941. évi népszámlálást; az 1949. évinek helyettes vezetője volt, és még az 1960-as népszámlálás előkészítésébe is bekapcsolódott. Közreműködött a trianoni békekötés előkészítésével kapcsolatos statisztikai munkálatokban, a II. világháború utáni hasonló munkálatoknak pedig vezetője volt. Szakértőként részt vett az 1938. évi komáromi és bécsi tárgyalásokon; az ezekkel kapcsolatos munkálatokat vezette. Ezen kívül a KSH több rendkívüli adatgyűjtését és adatfeldolgozását irányította. Tagja és előadója volt az OKTB-nek, valamint a Statisztikai
Szakvizsgabizottságnak; ez utóbbi minőségben szerkesztette (és részben írta) az akkori szakvizsgajegyzeteket.

Néhány éven át a tisztiorvosi tanfolyamon a népességstatisztikáról adott elő. 1969-től a KSH népszámlálási osztályának nyugdíjas szakértője (főmunkatársa) volt. 1925 és 1948 között részt vett a Statisztikai Szemle szerkesztésében, 1945-től felelős szerkesztőként. Több kiadvány és időszaki közlemény (sorozat) szerkesztésében is közreműködött. Bekapcsolódott a statisztika egyetemi oktatásába is. Az 1920–1921-es tanévtől az 1924–1925-ösig a JME Közgazdasági Osztályának alkalmazott közgazdaságtani és statisztikai tanszékén kisegítő tanársegédként főleg a szeminárium irányításában működött közre Buday László mellett.