2018. július 29., vasárnap

Bartalis János: A mezők áldása

Bartalis János: A mezők áldása: Bartalis János összes versei
Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár 1943. 324 p.

Illetve ugyanezekkel a megjelenési adatokkal "Bartalis János összes versei: a mezők áldása" címen is.

A két kötet könyvtárunkban helyben olvasható.

Bartalis János (Apáca, 1893. július 29. – Kolozsvár, 1976. december 18.) erdélyi magyar költő.
Apáczai Csere János falujában született, s mint korán anya nélkül maradt gyermek nehezen emelkedett ki a paraszti világ kötöttségéből, apja nem akarta városi iskolába engedni. A hosszúfalusi polgári iskola elvégzése után mégis Kolozsvárra került a tanítóképzőbe, később Budapesten a tanárképzőt is elvégezte, de nem tanügyi pályára készült; tanítói képesítésével klinikai tisztviselői állást vállalt, hogy Kolozsvárt maradhasson, s drámaírói terveit megvalósíthassa.
A hírnévhez az I. világháború borzalmas frontélményei után nyugalmas békét, természeti idillt hozó falusi éveken át vezetett az út. 1920 és 1933 között a Dés melletti Alsókosályon felesége földjén gazdálkodott. Ezalatt, 1925-ben írta hozzá versét Szentimrei Jenő Jó estét Bartalis! címmel, s jelent meg első verskötete, a Hajh, rózsafa (1926), s nyomában olyan méltatások sora, mint Kosztolányié, Németh Lászlóé, Gaál Gáboré. „Bartalis János költő” – jelenti ki Kosztolányi a Nyugatban, és ítéletét az újszerűen ható természetes egyszerűség dicséretével támasztja alá: „Sehol a közelmúlt avas formanyelve, a nagyzoló, világmegváltó álromantika, a fontoskodás, a hetvenkedő, mellét verdeső öntetszelgés.”
Ott van a Helikon írói közösség alapítói között. 1929-től a Kemény Zsigmond Társaság tagja. 1933-tól 1941-ig Ráckevén, Pilisvörösváron, Kiskőrösön tanított, 1941-től 1959-ig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár, ill. a Bolyai Tudományegyetem könyvtárosa. 1945-54: a teljes költői hallgatás évei, baráti biztatások azonban ismét versre hangolják, a következő évben pedig kinyomtatják válogatott verseit. Lírája aztán töretlen volt, szakmai és hivatalos elismerés övezte.

Magyar nyelvű verseskötetei:
Hajh, rózsafa. Kolozsvár: Erdélyi Szépmíves Céh, 1926
Napmadara. Budapest: Dante, 1930
Föld a párnám. Kolozsvár: Erdélyi Szépímíves Céh, 1930
Világ térein gázolok. Budapest: Dante, 1937
A mezők áldása. Bartalis János összes versei. Budapest: Révai, 1942
Pedig tavasz jő. Bukarest: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1957
Új mezők és új dalok felé. Bukarest: Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1959
Versek. 1–2. köt. Bev. Izsák József. Bukarest: Irodalmi, 1963–1968
Idő, ne fuss! Bukarest: Irodalmi, 1965
Legszebb versei. Bukarest: Ifjúsági, 1966
Nyugtalanságok. Bukarest: Ifjúsági, 1969
Az, aki én voltam. Önéletrajzi visszaemlékezés. Bukarest: Kriterion, 1972
Veresbegymadár. Bukarest: Kriterion, 1973
Vers, fájó szépség. Kolozsvár: Dacia, 1977
Jövök az Időből. Brassó: Brassói Lapok Alapítvány, 2003
Ujjaimból liliomok nőnek. Válogatott versek. Kolozsvár: Kriterion, 2004

Bartalis János: De különben csend van

Te, bolondos fiucska, miért nem alszol? Te?…
Mindenki oly édesen pihen.
Csak te zavartad meg reggeli álmod.

Te, bolondos fiucska, hát mit akarsz?
Élvezni a reggelt?… Eredj aludni,
nincs még semmi látni való, minden aluszik még.

Csak egy csodálatos szekér indult el,
derékig tűzben a hegy tetején –
De különben csend van, nyugalom van még.
Csak az a különös szekér – én nem tudom,
de mintha csupa virágon menne és olyan
valami mozgásféle is támadna nyomában.
De különben csend van.
Csak a bokrok népesültek be és a levelek széle
fénylett meg.
Na, meg aztán – én ugyan nem értem, de mintha
mámoros versenybe kezdenének a madarak,
vagy minden madár 19 féle nyelven szólalna meg.
De különben csend van. Nagy nyugalom.
Csak az a babonás rigó a vízpartján – én nem tudhatom,
de mintha egy kicsit megrészegült volna a napsugártól.
De különben csend van. Határozottan csend van.
Csak egy-egy éberszemű gazda kocog el
csengős lovával a kerted alatt.
Csak egy-egy csapat virágárus-lány siet ki
kosarával a piacra –
De különben csend van s minden aluszik még,

Csak valami vadboroszlán-féle erős illat kapott
lábra, mert a reggeli szél üde ajakával csókdosta
s az bódítgatja az emberek fejét és – én föl nem foghatom,
de mintha megindulnának a fák, mint virágos karok
a dal szárnyán.
Levegőben, vízen, úton, mindenütt csak kacagó
virág-máglyák gyúlnának.
Harangok kondulnak meg és harsonák szólalnak meg
minden dobásnyira.
Az embereknek ezek hallatára, mintha kiszállna
az erő inaikból, mert megbűvölten,
mozdulatlan állnak – én nem tudom, de mintha
térdre roskadnának –
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak a hattyúk kezdtek valami furcsa játékba
a tavon és a vízi madaraknak mehetett fejükbe az illat,
mert olyan bizsegő és izgatott a daluk.
És – én föl nem érhetem ésszel, de mintha
meglopták volna a természet minden színét,
olyan pazar-csillogó a tolluk.
De különben csend van. Határozottan csend van.

Csak úgy tesz minden, mintha élne.
Csak úgy tesz minden, mintha szállna,
szállva-szállna, szállna.
Csak úgy tesz minden, mintha örökre magába
akarna bolondítani.
Én nem tudom miféle időszak van, de mintha
minden vágyna, szólna, várva-vágyna, vágyna.
Én nem tudom miféle időszak van –
Csak olyan szép minden,
olyan végtelenül elragadó és olyan mámoros –
De különben csend van. Határozottan csend van.
És te bolondos fiucska még sem akarsz aludni.
Pedig ezeket leszámítva – hidd el, hogy
Csend van. Határozottan csend van.

(Nyugat, 1917. 19. szám)

"A Nyugat első törzsgárdájából – mivel indulásom idejében katona voltam –, sajnos személyesen sajnos nagyon kevés írót ismerhettem meg. 1919-ig a harctereket jártam, évente csak ritkán és kevés időre kerültem haza kórházba vagy szabadságra, ilyenkor a véletlenen múlt, hogy valakivel találkozhassam a szerkesztőségben vagy valamelyik kávéházban (például Ady Endrével sose volt személyes találkozásom).
[…]
Az idősebbe közül talán Schöpflin Aladárral találkoztam gyakrabban egyik kávéház termében. Ő mikor meglátott, mindig azzal fogadott: Ne búsulj, Bartalis! – idézve egyik verssoromat. Sokszor emlegette egy másik verssoromat is. Ha a kávéházi asztalnál vita közben hirtelen csend állott be: De különben csend van – mondotta."

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bartalis_J%C3%A1nos
Rónay László (szerk.): Vallomások a Nyugatról. Petőfi Irodalmi Múzeum - Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1971. 194 p.

– brie –

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése