2018. július 13., péntek

Karen Dionne: A lápkirály lánya

Karen Dionne: A lápkirály lánya
Agave Könyvek, Budapest 2017. 272 p.
Raktári jelzet: 649528

 „...Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem...” – moly.hu-ról idézve

Helena nyugodt, de furcsa életet él, amíg az apja úgy nem gondolja, hogy elege van már a börtönkosztból és inkább máshol töltené nyugdíjas éveit, de azért még útközben nyakába kapná a család többi részét is.

Nem igazán értem pontosan mit szeretett volna az író ezzel a történettel. Sok könyv szól a családon belüli erőszakról (főleg mostanság), a traumatizáltakról; de hogy mennyien vezetnek közben szakácskönyvet, vagy természetbúvár túrákat, azt nem tudom. Tegye fel a kezét, akit jobban érdekelt, hogy az egykori plázacica anyuka hogyan készít pitypang salátát nádbuzogánnyal (ennek tényleg utána kell nézni), mint az önjáró Rambo lány és apja gyorslefolyású párharca!

A könyv elvileg a kissé szociopata apa és saját képére formált lánya hajszájáról szól, de többet vadásznak együtt mókusra a visszatekintésekben, mint egymásra. És milyen jól teszik!
Szomorú arról hallani, ha valaki évekig rettegésben, saját otthona foglyaként él, de mi van, ha nem is tud róla, hogy fogoly? Helena anyját nem kell elítélni, a szituációhoz képest elég szépen helyt állt, de az apa és lány hozzáállása a világhoz már sokkal zavarosabb. A félig indián férfi más szabályok szerint él, inkább lenne boldog őslakos a mocsárközepén, mint amerikai állampolgár. Ezek után nehéz lenne rá alkalmazni az írott, vagy viselkedési törvényeket, mert teljes mértékben elszeparálja magát a társadalomtól.

Ha ilyen környezetben nő fel Helena, teljes értékű felnőtt lesz belőle, tökéletes családanya igaz? Hát persze, hogy nem! Nehéz drukkolnunk, hogy főszereplőnk végezzen a csúnya gonosz bácsival, mert hozzá hasonlóan ő is inkább egy mocsárban tengetné az életét.

Ez egy furcsa könyv, nem fog világokat megváltani, szívrohamot okozni, de egy pár órára belemerülhetünk a michigani mocsárba.

CsT.

A könyvtárban itt található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése